Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Bumeráng: egy héten át a 89.5-ön

Bochkorék a Music Fm-en vendégeskednek

2012. augusztus 21. - radiosite.hu

musicfm.jpgA Music Fm meghívására augusztus 27-től egy hétig a 89.5 MHz-es frekvencia reggeli sávjában hallhatók a rádiózás hazai nagy úttörői, azaz a Bumeráng mikrofonmágusai. E gesztussal a 89.5 Music Fm szolidaritását fejezi ki a Neo-ban nemrég ellehetetlenült rádiósok mellett.

Egy hétre frekvenciát kap versenytársától a NeoFM új tulajdonosa miatt ellehetetlenült Bumeráng csapata. A rádió nélkül maradt kollégák mellett fejezi ki szolidaritását a 89.5 Music Fm, méghozzá nem csak szavakkal, hanem tettekkel is. Amíg az Önindító című reggeli műsor stábja, Harsányi Levente, Hajdu Steve és Pordán Petra megérdemelt szabadságát tölti, a Music Fm vezetése egy hétre meghívta stúdiójába az ország egyik leghallgatottabb és legsikeresebb reggeli show-ját, a Bumerángot.

"Jóleső érzés, hogy a rádiósok így összetartanak és az is, hogy ha csak rövid időre ugyan, de újra együtt lehetünk a rádióhallgatókkal" - nyilatkozta Bochkor Gábor. „Így legalább alkalmunk lesz méltó módon elbúcsúzni, reméljük, nem hosszú időre..." - tette hozzá.

Három hét kényszerhallgatás után tehát augusztus 27-én, hétfőn reggel 6 órakor ismét felcsendül majd az ismert szignál, ami több millió ember emlékezetébe égett bele: "ha neked nem elég a kávé…"

Péntekig, minden reggel a rádiózás nagyágyúi ébresztik a hallgatókat a 89.5 Music Fm-en - ezzel a lépéssel is igazolva a rádió szlogenjét: "89.5 Music Fm - Összehoz minket."

Radiosite.hu

radiosite_v2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr684723179

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nemes gesztus: vendégségbe hívták a Bumeráng műsorvezetőit 2012.08.21. 14:39:01

A Music Fm meghívására augusztus 27-től egy héten át a 89.5 MHz-es frekvencia reggeli sávjában lesz hallható a Bumeráng című műsor. A rádió ezzel igazolja szlogenjét: „Összehoz minket”.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása