Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Elhunyt Koroknay Géza

Gyász

2013. január 02. - emTV.hu

gyasz.jpgÉletének 65. évében szerdán elhunyt Koroknay Géza színész, művésznevén Gébu, Bajszika, akit a nagyközönség leginkább szinkronszínészként ismert. Hosszan tartó, súlyos betegségben halt meg, melyet végig méltósággal viselt. Temetéséről később intézkednek.

Koroknay Géza 1948. szeptember 29-én született Budapesten. 1972-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Színészi pályafutását a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte, 1974 és 1976 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1976-tól a Pannónia Filmstúdió, majd annak átalakulása után az utód Magyar Szinkron és Videó Vállalat munkatársaként dolgozott.

Az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínésznek számított, hatszáznál is több filmben működött közre. Jellegzetes hangja nemcsak tévé- és mozifilmekben, sorozatokban, hanem különféle dokumentum- és reklámfilmekben is hallható volt, s gyakran vállalt narrátori feladatokat is.

Ő kölcsönözte hangját többek között Clint Eastwoodnak (Piszkos Harry 1-3., Tűzróka, Bármi áron), James Belushinak (Kutyám Jerry Lee 1. és 3., Jim szerint a világ), Dan Aykroydnak (Eszelős szívatás) és Poul Bundgaardnak (Olsen banda sorozat 1-14.), valamint a CSI-Helyszínelők Jim Brassét is ő szólaltatta meg magyarul. Többször dolgozott mesefilmekben és dokumentumfilmekben is.

Színészként számos tévéfilmben működött közre (Fekete macska, Zokogó majom, Felelet, A falu jegyzője, Labdaálmok), s kisebb szerepeket alakított többek között a Kisváros, a Szomszédok, a Pasik és az Angyalbőrben című sorozatokban.

Koroknay Gézával a ParaRadio Parallaxis című műsorában beszélgettünk, még 2004-ben. Géza többek között beszél a szinkronról, az Űrbalekokról (John Lithgow), a földönkívüliekről, asztrológiáról és az ezoterikához fűződő kapcsolatáról is.

MTI / emTV.hu

facebook.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr984992586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása