Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Közmédia: egy kis matek

A közmédia költségvetése ebben az évben a NASA-éval verseng

2013. január 16. - Kirsch Jutka

kritika.jpgAz MTVA nagyvonalúan úgy döntött, hogy húsz – azaz húsz – emberrel csökkenti azoknak a számát, akiket most a harmadik körben elküldenének. Méltányolhatják(?!) azok kegyelmi kérvényét, akiknek kevés van a nyugdíjig; akiknek sok, vagy tartósan beteg a gyerekük. Ennek örömére a sztrájkbizottság feloszlik, a szakszervezetek pedig nem harcolnak tovább, ennyire futotta az erejükből. Az MTVA nem és nem enged abból, hogy márpedig a műsorok elkészülnek jóval kevesebb emberrel is.

Naná, hogy nem enged: világos a szándék, világos a koncepció. Nem kell ide műsorkészítés, nem kell ide igényes műsor. Nem erre kellett az a temérdek pénz a közmédiának. Persze, az adásidő majd kitöltődik valahogy, akárhogy. Jó lesz az a szegény Pogány Madonna, akár állandóra is be lehet állítani a kazettát aztán mehet egy nap akárhányszor (múlt héten sikerült, először az M1-en, aztán fél órával később az M2-őn, gratulálok). Nyilván tele van az archívum, már alig várom, mikor kerül elő Isaura vagy a Kórház a város szélén.

A kiszivárgott tervek szerint az egész közmédia összlétszámát le akarják csökkenteni ötszáz főre. Ma még mindig körülbelül ezerötszázan dolgoznak az összevont mamutintézményben. Ezek pedig elég érdekes számok.  Az ezerötszáz ember nagy része már ma sem műsorkészítő. A minőségről pedig most inkább szót sem ejtek. A közmédia költségvetése ebben az évben a NASA-éval verseng. Márpedig ezt el is kell költeni.

Az éjjel álmot láttam…

… Az volt benne, hogy az okosok összedugták a fejüket és kiókumlálták: miért is adnának fizetést a dolgozóknak, minek is tartanák a sok kenyérpusztítót – akik még arra sem jók, hogy kérdés és ellenvélemény nélkül tálalják a hivatalos message-t –, a sok gyanús, saját gondolattal rendelkezőt? Meg kell hagyni egy jó erős törzsgárdát, mert azért mégsem sikerült elég jól a médiatörvény, mindent nem lehet kiszervezni… Viszont amit csak ki lehet, az had menjen! Az okvetetlenkedőket el kell zavarni, munkajogi lehetőséget majd keresnek rá, hogy ez a kérdés gyorsan rendeződjön.  Viszont elég jól el van látva a piac médiavállalkozásokkal, akik ugyan sokkal magasabb gyártási költséggel állítják majd elő a tartalmakat, de szerepel az érdekeltségi körükben legalább egy jól ismert név. És ezekben a cégekben landolhat majd mindenki, akinek munkát KELL adni, mert az elmúltnyócévben el voltak nyomva, de nem jut már nekik hely a nagy közös mentőcsónakban. A milliárdokat pedig kis, gyémánttal kirakott talicskával lehet kitolni a cimborák cégébe. Ők pedig előállítják majd a kívánt módon a műsorokat, a fennmaradó adásidőben pedig jöhetnek esetleg a Delta 1982-es adásai, jó az, szerette a nép.

Húsz ember. Mi értelme van még ezeknek a „gesztusoknak”, amiket az MTVA tesz? Elhalasztani a kivégzést két-három hónappal? Nem irigylem az ott dolgozókat. Nyilván a képlet nem olyan egyszerű, hogy mindenki, akit nem rúgtak ki vagy nem állt fel magától az jóelvtárs. Főleg az 58 körüliek… Akik látták-megélték a fénykort, akik dolgozhattak ott egy kicsit jobb / sokkal jobb / összehasonlíthatatlanul jobb időkben. És akik most rá vannak szorulva, hogy kegyelmet kérjenek. Nekik nem lesz helyük semmiféle külső cégben. Minden bizonnyal a többieknek sem, akiknek nem csörög az asztalán legalább egy piros telefon.  Ahogy a vezérigazgató fogalmazott, a zaccnak…

És hogy teljes legyen a gyönyör: nem elég, hogy végig kell asszisztálniuk a nagy múltú intézmények méltatlan agóniáját, még meg is ásatják a sírt a dolgozók maradékával, hogy pár hét múlva képletesen őket is belelőjék a gödörbe, a többiek után. Mert ez a rendszer nem szed foglyokat.

facebook.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr575021238

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Közmédia: egy kis matek 2013.01.16. 13:52:01

Mi értelme van még ezeknek a „gesztusoknak”, amiket az MTVA tesz? Nem irigylem az ott dolgozókat.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása