Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Ezzel foglalatoskodik manapság Kudlik Júlia

Teológia, csipkeverés és sok-sok szeretet

2013. szeptember 12. - dselmeczi

bulvar.jpgA minap a Helyi Témában olvastam egy rövid interjút Kudlik Júliával. Nem volt hosszú, mindössze három kérdést tett fel a riporter, Fodor Erika. Természetesen a politika sem maradt el, bár Kudlik számomra meglepően, visszafogottan nyilatkozott. Beszélt még nyugdíjazásáról, elfoglaltságairól és arról is, hogy ahová meghívják, elmegy, mert olyankor végre szemtől szemben láthatja azokat, akikhez "negyven éven át csak egy csúnya, fekete csövön át" beszélhetett. Márciusban az Egri Csillag Szalon vendégeként is hasonlóan nyilatkozott.

kudliktema.jpg

A televíziós legenda tizenkét évvel ezelőtt egy csoportos létszámleépítés alkalmával, közös megegyezéssel távozott a Magyar Televíziótól. Az akkor már majdnem negyven éve a pályán lévő Kudlik úgy érezte, valami véget ért, valamint, hogy ezt a negyven évet méltó módon kellett lezárni. Ez szerinte sikerült, bár nem teljesen értem, hogy mire céloz. Úgy fogalmaz, hogy "nyíltak más ajtók és ablakok és én beengedem rajtuk a fényt".

Nem néz tévét, heti két-három könyvet olvas. Gobelinszövést tanul Gödöllőn, elsajátította a csipkeverés és a patchwork készítés technikáját. Idén fejezte be a Pázmány teológia szakát és szélesíteni szeretné informatikai ismereteit is.

Arra a kérdésre, hogy a kultúra embereként mit szól, hogy a hazai közéletben néhányan politikai érdekből mindent elkövetnek az alapvető normák lerombolása, a szeretet, az igazság és a jóság lejáratása érdekében, többek között így reagált:

Egy olyan világban, ahol nincs érték, nincs mérték, nincs egyensúly, csak őrült, céltalan vak rohanás és reménytelen, eredménytelen keresés, ahol olvasás és magunkba nézés helyett számolás, megértés helyett vádaskodás az úr - ott nincs erkölcs, és nincs rend sem.

A Magyar Televízió örökös tagja idén tavasszal, március 15-e alkalmából a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át. Kudlik Júlia 1964-től 1999-ig szerepelt folyamatosan az MTV képernyőjén, legismertebb műsora a Delta című ismeretterjesztő sorozat volt. 2003-ban tűnt fel egy fidesz-gyűlés műsorvezetőjeként, majd 2005-től az úgynevezett nemzeti konzultáció, illetve a Nemzeti Konzultációs Testület szóvivőjeként tevékenykedett, számtalanszor szerepelt együtt nyilvános rendezvényeken Orbán Viktor fidesz-elnökkel. Bár állítólag nem politikai okokból vállalta a felkérést, 2005-ben az Indexnek azt mondta: "Én, Kudlik Júlia, magánemberként olyan értékeket vallok, amelyeket leginkább a fideszben fogalmaznak meg."

forrás: Helyi Téma, HVG.hu

facebook.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr425509072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása