Pereljen be téged a Jáksó László

2014. január 19. 12:10 - dselmeczi

A túlvilágról is kísért a Marslakók

mtva.jpgMár az is érdekes, hogy ilyen halott koncepcióra egyből két és fél éves szerződést írt alá a televíziós sorozatkészítésben teljesen tapasztalatlannak számító Jáksó Lászlóval a közmédia műsorait gyártó, megrendelő, tököm tudja pontosan mit-is-csináló MTVA. De (köz)pénz már akkor is volt dögivel, a nézettség csak másod, ha nem harmadlagos, így nem számított semmi. Aztán fél évig rugdosták napról napra a Marslakókat, míg nem a párezres nézettség már a közmédiának is vállalhatatlanná vált. Gyorsan elkaszálták a napi szappanoperának titulált borzadalmat. Most az egyik főszereplő, Boronyák Gergely azt állítja, nem kapták meg az MTVA által a produkciónak átutalt pénzt, melyből a lekötött színészeket kártalanították volna. Összesen ötmillió forintról van szó.

Jáksó eközben kiakad és azt mondta, hogy Boronyák nem mond igazat és beperlik azokat az "újságokat, netes oldalakat és személyeket, amelyek és akik az igazsággal ellentéteset állítottak, állítanak". Mi nem állítunk semmit, mindössze egy kérdést teszünk fel:

MI OKA LENNE BORONYÁK GERGELYNEK ARRA, HOGY HAZUDJON?

Nem mondok én semmit sem, hiszen nem ismerem az igazságot. Hallunk valamit innen, hallunk valamit onnan, ez ezt nyilatkozza, az azt nyilatkozza. Komoly pénzösszeget tennék fel rá, hogy nem ismerjük a teljes igazságot, viszont a produkció körüli zűrös ügyekről sokat lehetett hallani, ahogy valljuk be, a gyakorlatilag nullnézettséget felmutató egymilliárdnyi közpénzből készülő műsorfolyamokat legyártó közmédia sem feddhetetlen. És ki tudja mi Boronyák Gergely sötét titka?

Tehát mielőtt Jáksó vagy bárki más beperelne, én azt mondom, hogy

SENKI SEM HAZUDIK! CSAK HÁT...

dselmeczi/Zurrupatu

komment.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr855770231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.