Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Búcsúzik az Önindítótól Istenes Bence

A későn fekvő tévézést a korán kelő rádiózással összeegyeztetni lehetetlen

2014. szeptember 10. - radiosite.hu

musicfm.jpgOktóber 1-től Istenes Bence az egyre sokasodó televíziós munkáira fókuszál, ezért elbúcsúzik a 89.5 Music Fm reggeli műsorának stábjától és hallgatóságától. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem tudom a "későn fekvő" tévézést a "korán kelő" rádiózással összeegyeztetni – mondta Bence.

istenes_bence.jpg

Egy teveháton érkezett tavaly szeptember 2-án a Music Fm reggeli műsorának stúdiójába, s hamar beilleszkedve vált az Önindító szerves részévé István Dániel és Pordán Petra mellett a televíziós fenegyerek, Istenes Bence, aki most nehéz szívvel hozta meg döntését – írja a Radiosite.hu.

Tavaly a felkérés egy nagyon sűrű időszakban talált meg, így folyamatosan komoly erőfeszítésbe telt egyeztetni a tévés munkákat a rádiózással. Most eljutottam arra a pontra, amikor be kellett látnom, hogy nem tudok az Önindítóban is százszázalékosan helytállni – mesélte Istenes Bence, aki idén egyedül vezeti az X-Faktort.

Mindig is nagyon szerettem volna rádiózni és nagy öröm volt, hogy Dani és Petra befogadott és kipróbálhattam magam ebben a műfajban is. A Music Fm valóban összehozott minket és most életem egy nagyon szép és izgalmas szakasza zárul le, de remélem, nem végleg – mondta Bence.

Mindig is benne volt a levegőben, hogy Bence nehezen fog tudni egyensúlyozni a tévézés és a hajnali rádiózás között – mondta Kiss Anikó, a 89.5 Music Fm vezérigazgatója. Bence távozásával nyilvánvalóan egy új időszámítás kezdődik majd az Önindító életében – tette hozzá a Music Fm vezetője.

És itt egy kis emlék: Bence első napja rádiósként

emTV.hu // Radiosite.hu

fb_post.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr326685699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása