Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Bérczesi Robi terápiás eszköze maga a Szelfi

A műsor kézi kamerája a Hiperkarma frontemberének igazi terápiás eszköze

2015. május 28. - emTV.hu

rtl2.jpgA zenész az utóbbi tizenkilenc évet saját bevallása szerint zeneszerzéssel, szövegírással, lemezkészítéssel, koncertezéssel és drogozással töltötte. 2013-ban került be az elvonóra, az utóbbi pár hónapban pedig már drogoktól mentesen él.

szelfi_berczesi.jpg

A Szelfi másik öt szereplőjéhez hasonlóan ő is vállalta, hogy egy kézi kamerával 3 hónapon keresztül rögzíti mindennapjait, és monológokban reflektál az eseményekre, vall gondolatairól és az őt foglalkoztató kérdésekről.

"A felkérés a Szelfi című műsorra, azt hiszem, a legjobb időpontban érkezett. Ezért is vállaltam el. Úgy éreztem, terápiás jelleggel is szolgál a mostani helyzetben" –mesélte a felkérés kapcsán Bérczesi. "Én egy nagyon lusta ember vagyok, de ha itt van velem a kamera, nem engedhetem meg magamnak a lustaságot. Elvégzek olyan dolgokat is, amiket egyébként szeretnék elvégezni, de a lustaságom nem engedi" – tette hozzá a zenész, aki majd két évtizedes aktív droghasználó múltja után arra tette fel a 2015-ös évét, hogy tiszta maradjon.

Bérczesi elárulta, a legboldogabbá az teszi, ha dalokat szerezhet és azokat a közönségének előadhatja. Azonban hiába ez a hivatása tizenkilenc éve, most mégis meg kell küzdenie saját démonaival, ha dalt szeretne írni. "Sajnos agyban ezt a munkát összekötöttem a drogozással, józanul nem egyszerű visszatalálni a forráshoz, ahonnan a jó dalok jönnek" – vall őszintén a zenész. A Szelfiben harcával, annak legkeményebb pillanataival és apró sikereivel is találkozhatunk.

Az RTLII új műsora dokumentarista stílusban készült, ötvözve a reality és a videoblogos formátum tulajdonságait. A készülő produkcióban a legnagyobb hangsúlyt az őszinteség, a gondolati és érzelmi mélység, valamint a leplezetlen valóság kapja. A műsorban megjelenő hat történet egymástól függetlenül építkezik, de egy pont közös mindegyikben: nincs előre kitalált forgatókönyv, nincs stáb vagy megtervezett jelenet. A szereplő saját filmjének rendezője és operatőre is egyben.

A Szelfi filmjeinek tartalmát az élet, az események sora határozza meg. Azonban ez a műsor több, mint hat szereplő története; generációs korrajzot ad napjainkról. A közösségi oldalakon megosztott hamis pózokkal és a színlelt boldogsággal ellentétben ez a műsor gyomorba vágó őszinteséggel mutatja meg a kendőzetlen valóságot, a magány és a párkapcsolat dilemmáit az élet különböző szakaszaiban.

Szelfi – június 8-tól minden hétköznap este tízkor az RTLII-n!

emTV.hu // RTL Kábeltelevízió

facebook.jpg

zzepg_fav.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr17498312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása