Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Hazánkban forgat a NatGeo

A sorozat az első Mars-misszió történetét mutatja majd be

2016. május 23. - emTV.hu

Több mint százfős stábbal forgatja új produkcióját hazánkban a National Geographic Channel. Az ismert Oscar- és Emmy-díjas producer páros, Brian Grazer és Ron Howard nevével fémjelzett, 2033-ban játszódó Mars című alkotás számos jelenetét budapesti helyszíneken veszik fel.

mars_1.jpg

A Mars naprendszerünk talán legmisztikusabb bolygójáról árul el minden eddig tudhatót, vagy még annál is többet. A sorozat ugyanis mindamellett, hogy izgalmas interjúkat tartalmaz napjaink neves tudósaival és mérnökeivel, részben a jövőben, 2033-ban játszódik, és az első Mars-misszió történetét mutatja be. A műsor azonban nem sci-fi, hanem egy nagyon is realisztikus és tudományos alapokon nyugvó történet, amely hamarosan akár valósággá is válhat.

A Mars a NatGeo történetének eddigi legnagyobb szabású, különösen látványos alkotása, amely ősszel kerül bemutatásra a világ százhetvenegy országában. A felvételek május elején kezdődtek hazánkban, a stáb forgat többek között a Magyar Rádió épületében, a Planetáriumban, a Gödöllői Egyetemen, a Bálnában és a Budaörsi Repülőtéren, az űrhajós jelenetek pedig az Origo Filmstúdióban kerülnek felvételre.

mars_2.jpg

A műsort az Imagine Entertainment and RadicalMedia gyártja a NatGeo számára, az Imagine Entertainment részéről Brian Grazer és Ron Howard, a RadicalMedia részéről Justin Wilkes and Dave O’Connor a produkció executive producerei. Justin Wilkes a forgatások kapcsán elmondta, azért esett Magyarországra a választásuk, mert hazánkban nagyon jók a helyszínek, kiválóak a szakemberek, és miután több külföldi szuperprodukció is forgott Budapesten az utóbbi években, a város minden szinten felkészült a filmes stábok igényeinek kiszolgálására. Az executive producer hozzátette, az előkészületeket és a helyszíni szervezést már februárban elkezdték, a forgatások azonban csak májusban indultak.

A színészek, a statiszták és a stábtagok között rengeteg magyar szakember van, ugyanakkor a nemzetközi csapatba még Dél-Amerikából is érkeztek filmesek. A főbb szereplők között megtalálható a francia Olivier Martinez, a dél-koreai születésű énekes-zeneszerző JiHAE, a kanadai származású Ben Cotton, Sammi Rotibi, Alberto Ammann, Anamaria Marinca, Cosima Shaw, John Light, valamint Clementine Poidatz. A forgatáson Clementine Poidatz elmondta: nagyon tetszik neki Budapest különleges atmoszférája, valamint a város kulturális gazdagsága, és alig várja, hogy szabad napjain elvesszen kicsit a városban. Clementine a sorozatban a Marsra induló Daedalus űrhajó orvosát és pszichológusát alakítja, aki a legénység fizikai és lelki egészségéért felelős. Szerepére Mae Jemison NASA űrhajós segítségével készült fel, akárcsak a többi szereplő, a színészek ugyanis külön képzésen vettek részt az űrhajós szerepekre hangolódva.

A National Geographic Channel stábja a tervek szerint június közepéig forgat hazánkban, majd továbbutaznak a következő filmes helyszínre, Marokkóba.

emTV.hu // FOX // fotó: National Geographic Channel

fb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr138740770
süti beállítások módosítása