Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Háborús titkok ma a DoQ műsorán

Triplázó szombat a tematikus dokumentumfilm csatornán

2016. május 28. - emTV.hu

doq.jpgMa a legemlékezetesebb csaták és a leghatalmasabb civilizációk titkai kerülnek a középpontba, így többek között az is kiderül, hogyan vezette győzelemre egységét Patton tábornok a második világháborúban, és hogyan épültek fel olyan birodalmak, mint Róma vagy Egyiptom.

egy_birodalom_felepitese.jpg

A legnagyobb és legemlékezetesebb csaták örökzöld témának bizonyulnak a kutatók és történészek számára, hiszen idővel újabb és újabb részletekre derülhet fény, a technika fejlődésével pedig mindez egyre reálisabban ábrázolható. A szombaton délután kettőkor második évadával jelentkező Harctéri detektívek új szemszögből vizsgál meg olyan híres összecsapásokat, mint amilyen az 1944-es Market Garden hadművelet volt. A háborús történelem egyik legnagyobb légi bevetésének célja az volt, hogy a brit sereg egy merész húzással felszabadítsa Hollandia nyugati területeit, ám csúfos kudarcot vallottak. A sorozat folytatásában az apacs indiánok harci képességei is terítékre kerülnek, többek között az Új-Mexikóban, azon belül is 1854-ben Cieneguilla-ban, 1880-ban pedig Hembrillo-ban vívott csatákon keresztül. A következő epizódban az első világháború egyik legnagyobb és legvéresebb összecsapása kerül a fókuszba, ahol 1916-ban a két oldal veszteségei meghaladták a másfél millió főt.

A délután ötkor jelentkező Patton 360 fokban modern számítógépes grafikával, archív felvételekkel és a második világháború veteránjaival, valamint történészekkel készített interjúkkal helyezi új megvilágításba a második világháború George S. Patton nevéhez fűződő eseményeit. A tábornok és az Amerikai Egyesült Államok serege épp Észak-Afrikát támadta, amikor 1942-ben Casablancánál meglepték a nácibarát franciákat. Patton diadalmasan vonult be a városba, és sikere később sem hagyott alább. Miután az amerikai erők megszégyenültek a Kasserine-hágónál, Patton fogta a rosszul képzett katonákat, és győzelemre vezette őket El Guettarnál, majd végül a britek segítségével egész Észak-Afrikában.

A háborúk helyett sokkal inkább az építészet monumentális eredményeire helyezi a hangsúlyt az este nyolckor kezdődő Egy birodalom felépítése, amelynek első három részében az ókori Róma, Egyiptom és Görögország mérnöki és építészeti vívmányait mutatja be. Érdekesség, hogy a római birodalom történetével foglalkozó első epizódot két Emmy-díjjal jutalmazták, és a sorozat házigazdája a Robotzsaru című film főszereplője. Peter Weller azonban immár nem a társadalom acélszorítású megmentőjeként, hanem a római és reneszánsz művészet doktoraként mutatja be a múlt civilizációinak építészeti bravúrjait.  

Triplázó szombat ma a DoQ műsorán!
14:00-kor Harctéri detektívek, 17:00-kor Patton 360 fokban, 20:00-kor Egy birodalom felépítése

emTV.hu // Red Lemon Media

fb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr198753656
süti beállítások módosítása