Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Ilyen volt a Tűzijáték a Duna tévében

Végig sírtam

2016. augusztus 20. - Ádám // emTV.hu

mtva.jpgSokat gondolkodtam hogyan kezdjem e cikket, de bárhogy töröm a fejem, annál jobbat, minthogy én még ilyen szar augusztus 20-i tűzijáték-közvetítést nem láttam, nem tudok. Minden évben elhatározom, hogy írok róla, de már a tavalyit sem mertem megnézni, idén viszont reménykedtem.

Igen, reménykedtem, hisz tudjuk jól, a regnáló hatalom szereti a látványos ünnepélyeket, főleg, ha az Magyarország születésnapja. Ezért is gondolhatná az ember, hogy az adófizetők pénzén felturbózott, a kormány egyik legnagyobb szócsöveként (a másik a TV2) is működő állami gépezet, azaz az MTVA nagy gondot fordít majd a nap leglátványosabb eseményének közvetítésére. Nem így történt.

Érdekes, hogy míg a szervezők hangsúlyt fektetnek a zene és a rakéták összhangjára, addig a televíziós közvetítés rendezője láthatóan szarik rá. Tudniillik a petárdákat nem random lövik fel, gondos tervezés előzi meg a tűzijátékot. Látványterv is készül, tehát előre pontosan tudni lehet, hogy melyik másodpercben mi és hol lesz látható az égen.

Néhány kamerának a képe a VHS-korszakot idézte, a fókusz belövése pedig szinte minden operatőrnek láthatóan nagyon komoly gondot okozott. A beállítások pedig már hosszú évek óta általános iskolai médiaszakkör-szintűek. Lemaradt részek, kapkodó operatőrök, rossz vágás.

De volt néhány nagyon szép szuperközeli, néha az élességet is sikerült eltalálni, és a Holdas felvétel nagyon nyerő, de végig sírtam. Nem a meghatódottságtól, hanem mert rossz volt látni, hogy ezt az egyébként látványos eseményt ismét így tönkreteszi az MTVA. És ezt nem azért írom, mert negatív szájízem van az állami médiával kapcsolatban, hanem azért, mert méltatlannak érzem ezt a maszek sufni-közvetítést. Akkor sem jártunk volna sokkal rosszabbul, ha az MTVA egy mobillal facebook live-on nyomja le.

emTV.hu

fb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr510987168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása