Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Ma indul a Keresem a családom második évada

Megnéztük az első részt, megrázott amit láttam

2016. november 15. - Ádám // emTV.hu

rtlklub.jpgMég a múlt héten volt szerencsém megnézni a Keresem a családom második évadának első részét az RTL székházban. Úgy mentem oda, hogy soha, egyetlen kockát sem láttam Lilu műsorából, így helyzetemből adódóan igencsak megrázó, ám valahol mégis felemelő élményben volt részem.

Az RTL meglehetősen jó érzékkel szervez sajtóvetítéseket, ahová lehetőség szerint elhívja a műsorkészítőket is. Így volt ez most is, amikor Máté Krisztával, Hadas Krisztával és Liluval megnéztük a csatorna családegyesítő műsorának új részét. Sokáig gondolkodtam, hogy leírjam-e a családegyesítő szót, mert számomra olyannak hat, mint anno Friderikusz Békítő-show-ja. De tény az, hogy az RTL műsora családokat próbál egyesíteni – teszi ezt igen nagy odaadással.

Egy ilyen műsort csak szívvel lehet készíteni, amiből láthatóan nincs hiány a Keresem a családom csapatában. Amikor vége lett, döbbenetes volt látni az arcokat. Senki nem tudott megszólalni. Néma csönd volt. A készítők, és mi sem tudtunk mit mondani. Hatásos műsor, a szó minden értelmében.

Az előzőnél erősebb, mélyebb évad első sztorija egy olyan lány fordulatoktól sem mentes története, akit huszonkét éve hagyott el az apja, és akitől édesanyja haláláról szeretne többet megtudni, de igazából hosszan tudnék írni erről. Hosszan, mert nagy hatást gyakorolt rám az apa szerénysége és őszintesége. Ráadásul többször kiderül, hogy a gátőrként dolgozó férfi főnökei is meglehetősen fainak voltak, ami azért valljuk be, sajnos nem szokás manapság. A történet mindemellett jól rámutat arra is, hogy Magyarországon, ha élethelyzetéből adódóan valakinek segítségre van szüksége, ahelyett, hogy átsegítenénk, inkább elengedjük a kezét, csináljon amit akar, ahogy tud. Ha tud. A második történetben egy Brüsszelben élő nő szeretné felkutatni édesanyját, és a műsor végén kiderül az is, hogy a második adásban utolsó kívánságaként egy százöt éves néni keresi majd unokáját.

Bár az első részben csak a környező országokban járt a stáb, a forgatások során Magyarországon huszonháromezer kilométert kocsikáztak, és emellett kilencvenhatezer kilométert repültek. Előbbi az Egyenlítő hosszának kicsit több mint fele, utóbbi kis híján a két és félszerese.

Úgy mentem a vetítésre, hogy soha egyetlen részt, egyetlen kockát sem láttam a műsorból. Ennek mindössze az az oka, hogy nagyon mélyen megérintenek az effajta témák. De mindazok után, amit láttam, biztosan nézője leszek az új évadnak. Nem árulok zsákba macskát, rám nagy hatással voltak a látottak és hallottak. Persze ez annak is köszönhető, hogy a készítők által elmondottak és a velük való beszélgetések során az ember ráébred arra, hogy ezek mind valódi emberek és kő kemény emberi sorsok. A Keresem a családom alapvetően egy szívbemarkoló műsor, de mindenkinek ajánlom, akinek van szíve. Nem fog csalódni!

Keresem a családom II premier ma 21:30-kor az RTL Klub műsorán!

emTV.hu // fb-fotó: Keresem a családom Facebook oldal

fb.jpg

zzepg.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr1111950261
süti beállítások módosítása