Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Hétfőn indul az Anikó #show – belenéztünk

Éjjel-Nappal Hashtag-Világ Nádai Anikóval

2017. június 29. - Ádám // emTV.hu

rtl_gold.jpgHétfőn a Film+2-ből RTL GOLD lesz és debütál az első saját gyártású műsora, az Anikó #show, melyből ma részleteket mutattak a sajtónak. Három sztorit láttunk, az egyiket az első adásból. Ha röviden kéne jellemeznem jól szórakoztam, de azért ne szaladjunk ennyire előre. Kezdjük a legelején.

Méghozzá a rosszal. Mivel a csatorna láthatóan nagyon trendinek és fiatalosnak szánja a talkshowt, az Én kicsi pónim díszletébe állították az ötödik ValóVilág egykori rosszkislányát. Már csak egy csillámfaszláma hiányzik a stúdióból, amin az sem segít sokat, hogy a színpad funkcióját betöltő kis emelvény széleit sárga csíkkal díszítették, és megszórták néhány pink (magenta?) székkel. Ezeken ültünk a bemutatón is, ami egyébként tök jó elképzelés, ám eleinte többen mégis kissé ódzkodunk az ötlettől, és csak a videó indulása előtt nem sokkal foglaltuk el a helyünket. Félénk a hazai tévés sajtó, na.

Aki trendi, az indokolatlanul hashtagel, gyakorlatilag mindent ami létezik, ahogy teszi ezt már címében is az Anikó #show. Ezzel kapcsolatban sajnáltam, hogy nem láttuk a teljes főcímet, arra kíváncsi lettem volna, helyette viszont megismertünk három történetet.

Mivel nem teljes epizódot, csak három részletet láttunk, spoileresen folytatom. A "kedvedért sem változom meg" kategóriában az ötvenegy éves Zolit ismerhettük meg, aki szeret női ruhákba bújni. Egyébként heteroszexuális, de hormonkezelést szeretne, amitől nőiesebb lesz a teste és kevesebb az arcszőrzete. Van egy menyasszonya, az egy évvel idősebb Edina személyében, akivel hat éve alkotnak egy párt. A beszélgetés elején Zoli bejelentette, hogy ő most ország-világ előtt szeretné elmondani párjának, hogy mit tervez, mindezt ráadásul női ruhában. Zoli kiment, bejött Edina, aki egyébként mindenben támogatja jövendőbeli férjét, mert semmi rossz nincs abban, ha valaki önmaga akar lenni. És nincs is, ezt nagyon fontos hangsúlyoznom!

Ettől függetlenül, és attól is, hogy happy end lett a történet vége, mégis rossz szájízzel gondolok vissza rá. Ahogy néztem, szörnyen kellemetlen volt számomra, és nem azért, mert Zoli szeret női ruhákat hordani. Nem az ilyen műsorok kapcsán megszokott szekunder szégyen volt, hanem úgy érzetem, hogy inkább nevetség tárgyát csinálnak szerencsétlen Zoliból, még ha nem is szándékosan, akkor is. De persze ez egy könnyed, szórakoztató műsor, kell bele az ilyesmi!

A második sztoriban a Hungary’s Got Talentet is megjárt Fekete ikrek, Adrienn és Melinda érkeztek, akik mostanában humoristák, van is bő hétszáz(!) feliratkozójuk a YouTube-on, de közben szerelmesek a szintén videókat a világhálóra felpakoló ikerpárba, Imrébe és Károlyba. Ezzel olyan módon szembesítették a fiúkat, hogy az egyikük egy verset olvasott fel – zavarodottságában(! lol) végül papírról –, aztán a másik is bejött, majd a bemutatkozás után rögtön a két fiú ölébe ültek. A lányokat egyébként az sem zavarja, hogy tizenöt év korkülönbség van közöttük. Nyomorult srácok alig bírtak menekülni, ám végül beadták a derekukat, hogy közös videót készítsenek! (lol)

A harmadik történet Paliról szólt, akinek nem tudtuk meg a korát, de a műsor készítői szerint húsz fölött (körül) van, mint extrém külső jött el. A srácnak szarvacskái vannak, sárgára van tetoválva a szeme(!) – nem körülötte, maga a szemfehérje –, eltávolíttatta a mellbimbóit, most a köldökét fogja, a farkába implantokat akar, és mindkét füléből hiányzik egy-egy darab ("minek az oda" – mondta), amit otthon a fagyasztóban őriznek. Ezt a később érkező anyja is alátámasztotta, aki egyébként elfogadja a fiát olyannak, amilyen az lenni akar. Érdekes, hogy a sok vas, tinta és a szarvacskák alatt egyébként helyes srác azzal magyarázta testmódosító hajlamát, hogy kisgyerekként folyamatosan cikizték, hogy csúnya, sosem lesz barátnője, ezt bebeszélte magának és... De az biztos, hogy extrém, a levetett mellbimbóinak helyét az édesanyja is a műsorban látta először. A történetben nekem az azért sántított, hogy szerintem ha orvos nyisszantja le a füléből a darabokat, az tuti nem adja oda, veszélyes hulladék meg minden. Elhiszem, hogy tényleg a hűtőben őrzik, de azt is simán el tudom képzelni, hogy a fiú magának amputálta mindkét füle tetejét.

Szerencsére a hétfőn délután ötkor debütáló Anikó #show inkább lett Balázs, mint Mónika. A (nyilván figyelemfelkeltő hatású) cifra színvilág meglepően jól áll a műsornak, ahogy a műsor is jól áll Nádai Anikónak. Néhány év, és szombat esti showműsorokat fog vezetni a csatornán, ez borítékolható. Az Anikó #show hangulatát jellemzi, hogy a szokásos sajtóvetítésekhez képest mi sem csendben ültük végig, hanem helyenként kommentáltuk a látottakat, ahogy azt otthon, vagy baráti társaságban szokás. Nekem nem fekszik különösebben ez e műfaj, de jól szórakoztam. Akit vonz az ilyesmi és ráér hétköznap délután ötkor, annak jó szívvel ajánlom.

Anikó #show premier
július 3. hétfő 17:00 (hétköznaponként)
RTL GOLD

emTV.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr6412628611
süti beállítások módosítása