Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

A zenetörténelem kétezer-ötszáz éve szombaton az X-Faktorban

Megnéztük az első epizódot

2017. augusztus 31. - Ádám // emTV.hu

Májusban a sajtó képviselői számára rendezett pöpec hangulatú rendezvényen mutatta be az RTL Klub az X-Faktor új mentorát, Radics Gigit, korábban pedig kiderült, a műsort a Barátok közt című napi szappanoperában Zsófit alakító Kiss Ramóna vezeti majd. A csatorna régóta azon van, hogy megfiatalítsa az amúgy egy időben igencsak megfáradt X-Faktort, ami azért még a legrosszabb napján is simán nyeri az estéjét. Megnéztük az első epizódot.

x-faktor_mentorok_1.jpg

Kitűnő húzás az RTL Klub részéről, hogy a műsort Kiss Ramónára bízták. A remek humorérzékkel bíró harminckét esztendős színésznő korábban szerepelt a Szombat esti láz harmadik évadában, melyben táncpartnerével, Markó Robival a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Időről-időre felbukkant a csatorna Gyertek át! című celebvetélkedőjében, februárban pedig bejelentette, hogy tizenhat év után elhagyja a Barátok köztöt.

A magam részéről örültem az érkezésének. Noha Istenes Bence helyes fiú, Ramóna azért még is sokkal jobban gyönyörködteti a szemet, és legalább a legrosszabb arcmemóriával rendelkező, a kulisszában izguló hozzátartozók sem keverik össze majd Puskás Petivel. A látottak alapján bár még szoknia kell ezt a számára is új helyzetet, nincs kétségem afelől, hogy az élő műsorokban már remekelni fog.

Korábban az RTL Klub próbálkozott már műsorvezetők kinevelésével az X-Faktorban, ám eddig nem sok sikerrel. Csobot Adél ugyan ledobta a cukiságbombát, és így tulajdonképpen megállta a helyét a laza levezető After X-ben, de a TV2-től tök feleslegesen áthozott Szabó Zsófi faktoros tevékenysége szégyenletes kudarc volt.

x-faktor_mentorok_2.jpg

A mentorok között az előző évadban is jól működött a kémia, ami az első epizód alapján az új tag érkezésével sem változott. Idén ugyanis a huszonegy éves Radics Gigi ül Tóth Gabi helyére, aki bár tagadhatatlanul hatalmas énektehetség, alig néhány éve van csak a pályán. A Megasztár egy olyan szériájában győzött, melyben nem volt ellenfele. A fiatalabb Tóth-lány ezzel szemben önmagában egy brand, egy hihetetlenül jól működő (és agyonhype-olt) márka, aki ráadásul meglehetősen jól tud bánni jellegzetes hangjával. Vad, bevállalós, olyan, aki tolja, csapatja-zúzza, míg a szintén rendkívül tehetséges Radics Giginek – habár a Sztárban sztár kapcsán azért meg-meg villantotta vadabb énjét, – eddig inkább csak a visszafogott oldalát ismerhettük meg.

Még korábban felmerült bennem, hogy ilyen fiatalon, sok-sok évnyi tapasztalat nélkül milyen mentor tud majd lenni. Sajnos nyolcvanhárom percnyi műsorból viszonylag nehezen állapítható ez meg, de Gigi egy ízig-vérig profi előadóművész, aki a fiatal kora ellenére is a legnagyobb szakértelemmel, szeretettel és odaadással fogja segíteni az énekeseket.

x-faktor_mentorok_3.jpg

Persze a többiek sem matuzsálemek, a zsűri átlagéletkora csupán harmincegy év! Gáspár Laci a maga harmincnyolc esztendejével a korelnök, és ahogy az előző, úgy ebben az évadban is hozza amit kell. Bár zeneileg (ahogy egyikük sem) nem az én világom, ő az, aki zenészként számomra a leghitelesebb véleményt tudja alkotni a műsorban. Tudom, hogy sokaknak nem szimpatikus, talán az ítészek között ő az egyik legmegosztóbb figura. A másik ByeAlex, akit személy szerint még mindig nem tudok hová tenni. Egy művészfiút látok, a szó legklasszikusabb értelmében, de némely manírjától a hátamon feláll a szőr. A (szerintem túlzott) érzékenysége pedig már az első adásban komoly konfliktus okoz majd közte és Gáspár Laci között. Puskás Peti nagy kedvencem, de a ByeAlex-szel való marhulásukat az előző szezonban durván túltolta a csatorna, remélem az idei évadban megtalálják majd az aranyközéputat.

Mindent egybevéve a mentorok csapata idén is jól működik, ami hihetetlenül fontos egy ilyen show-ban. Igen szórakoztatóak, ahogy többségükben az indulók is, akiknek se hangjuk, se hallásuk, se barátaik, akik megmondanák nekik, hogy ezt inkább ne... Viszont a casting-adások erről szólnak, mindig is erről szóltak és el kell fogadni, hogy ez inkább zenés szórakoztató műsor, mint tehetségkutató. Aki bevállalja és adásba kerül, annak pedig jár a tizenöt perc hírnév. S bár jó hangokból sincs hiány, nem csak miattuk lesz emlékezetes pillanatokban gazdag estéje annak, aki szombaton az X-Faktort választja! A címben is említett zenetörténeti körutazáson túl és egyebek mellett tanúi lehetünk egy hamisítatlan Karibi partinak, az év legjobb önünnepeltetésének, ByeAlex ikertestvérének, és némi woodoozásnak, ami lehet, hogy működött, mert Gáspár Laci említette, hogy azóta fáj a válla.

Az X-Faktor első adása alapvetően tetszett és meggyőzött, de nem teljesen kiegyensúlyozott. Voltak benne durva hullámvölgyek, amikor fonalat vesztettem és nem igazán érdekelt amit látok. A fő bajom vele jelenleg, hogy szórakoztató műsornak túl hosszú, zenés tehetségkutatónak meg rohadt kevés jó hangot hallhattunk még – ez persze a mentorházra részben megváltozik majd. Viszont tetszett, hogy az adásba bekerülő béna énekesek inkább szórakoztattak, mint szekunder szégyen vezérelte takartam volna el az arcom. Nm vagyok nagy rajongója a műfajnak, de mindenkinek jó szívvel ajánlom, és én is le fogok majd ülni a tévé elé, hogy az otthoniakkal újranézzem.

Erős estéje lesz tehát az RTL Klub szombaton, mivel az X-Faktor első adását követően érkezik a Roast, melyben Ganxsta Zolit a roastmaster Kovács András Péteren kívül Kormos Anett, Szabó Zsófi, Benk Dénes, Dombóvári István, Hajdú Péter, Hajós András és Kiss Ádám égeti majd.

X-Faktor VII premier
szeptember 2. szombat 20:00
RTL Klub

emTV.hu // fotó: M-RTL

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr6612791722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása