Megnéztük a ma induló Válótársak első két részét

2018. január 04. 16:15 - Ádám // emTV.hu

Az év első médiás eventje a Válótársak harmadik évadának sajtóbemutatója volt tegnap délelőtt. A jó hangulatú évindító eseményen az alkotók, illetve több szereplő részvételével nézhettük végig a sorozat tíz részes befejező évadának első két epizódját. Rövid, spoilermentes vélemény, illetve az előzetes, és egy rövid jelenet következik!

valotarsak_s3_alfoldi_balsai_scherer.jpg

A holland mintára készülő széria egyik főszereplője, az időközben Andy Vajna filmügyi kormánybiztos tévéjéhez igazolt Stohl András, mint arra számítani lehetett, csak a vásznon volt jelen. Ő maga és karaktere, Bálint engem személy szerint egyre jobban idegesít, míg a Comedy Central csatornahangjaként részegen is fergeteges Lengyel Tamás sokkal meggyőzőbben hozza Jocit, mint az előző két évadban.

A decemberben a legjobb színész kategóriában Comet gömbbel díjazott Scherer Péter viszont kisujjból lejátssza mindkettejüket. Ráadásképp Dávidot jobbnál-jobb jelenetekkel kényeztetik az írók, és ő az átlag magyar valóságától sokszor igen távol álló, néhol borzasztóan életszerűtlenül viselkedő széria legközelebbi, legszerethetőbb figurája is. Karaktere saját fejlesztésű spinoffért kiállt, remélem ezt az RTL-ben is látják!

Spoilermentesen csak annyit árulhatok el, hogy az általunk látott két epizódban Szonjától (Földes Eszter) a falat kapartam, Bálint dolgairól meg inkább nem is írok semmit...

Még mindig zavaró az epizódok hullámzó ritmusa. Jellemző a rövid, drón-felvétellel elválasztott jelenetek egymásra pakolása. Ez egyik legnagyobb hibája a Válótársaknak a itt-ott borzasztóan kiszámítható történetvezetés mellett. Ettől függetlenül viszont hosszútávon sosem tudni pontosan hová fut ki egy-egy szál, és egy pillanat alatt érheti meglepetés a nézőt. Az egyik ilyen Alföldi Róbert és az általa alakított coach első közös jelenete Scherer Péterrel és a feleségét alakító Balsai Mónival, ami üde színfoltja az évad második epizódjának.

A Válótársakról elmondható, hogy az is hamar képbe kerül, aki eddig nem követte a sorozatot, amire ma este nem sokkal kilenc után remek lehetősége nyílik!

Válótársak III premier
január 4. csütörtök 21:10
RTL Klub

emTV.hu // fotó: RTL Magyarország

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr6813549499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.