Elhunyt Márkus Éva szinkronrendező

2012. július 23. 21:50 - emTV

Pénteken, 93. életévében érte a halál

gyasz.jpgElhunyt Márkus Éva szinkronrendező, a Balázs Béla-díjas alkotót életének 93. évében, július 20-án érte a halál - tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége hétfőn az MTI-vel. Márkus Éva számos filmklasszikus magyar szinkronjának rendezője volt, például George Cukor Gázláng, Elia Kazan Édentől keletre, Lewis Milestone Lázadás a Bountyn, Marco Ferreri A méhkirálynő, Claude Lelouch Egy férfi és egy nő, Franco Zeffirelli Rómeó és Júlia, Woody Allen Manhattan című filmje fűződik a nevéhez. Az első Csillagok háborúja-trilógia magyar nyelvű változatainak elkészítésében is közreműködött.

markus_eva.jpgMárkus Éva 1920. április 8-án született Debrecenben. 1945 és 1949 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult, ugyanebben az időszakban elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát is.

1949-től az Ifjúsági Színház, 1951-től az Operettszínház rendezője, 1952 és 1985 között a Pannónia Filmstúdió szinkronrendezője. 1987-ben a Magyar Tudományos Akadémia kísérleti stúdiójában működő Rexfilmnél, majd 1998-tól a Duna Televíziónál dolgozott szinkronrendezőként, 1962-től a Magyar Rádióban is rendezett.

A Balázs Béla-díjat 1976-ban vehette át, 1982-ben érdemes művész címet kapott. A Magyar Filmművészek Szövetségének tájékoztatása szerint Márkus Éva temetéséről később intézkednek.

MTI

szinkronmania_v2.jpg

facebook_v2.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr234673882

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Média blogajánló 2012.07.24. 08:42:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Média blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.