Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Nehéz búcsú négy év után

Köszönöm szépen ezt a négy csodálatos évet veletek!

2013. január 16. - Ádám // emTV.hu

szulinap4.jpgAzt sem tudom hol kezdjem. De tényleg. Amikor 2009 elején Horváth Anitával elindítottuk az emTV-t, baromira nem hittem volna, hogy négy év múlva is itt leszünk. Aztán mikor tavaly nyáron feltörtek és töröltek minket, még inkább nem. De hála egy remek csapatnak, még itt vagyunk, itt vagytok. Én ugyan is most elbúcsúzom az olvasóktól és a csapattól is. Köszönöm szépen ezt a négy csodálatos évet veletek!

Az oldal gyakorlatilag két dolognak köszönheti a létét; az egyik az, hogy baromira meguntuk a magenta digitális kábeltévé- szolgáltatásának folyamatos hibáit, a másik meg konkrétan a comment:com. Utóbbit nem azért tartom fontosnak, hogy benyaljak sixx-nek, hanem azért, mert ha a hazai médiamegmondásról beszélünk, ő az első és azóta is az egyik legnépszerűbb figurája. Úgyhogy már az emTV indulása előtt is inspirálóan hatottak rám írásai, a bloggerkedés és maga a blogszféra akkori (hazai) kialakulása mindenképpen arra ösztökélt, hogy osszam meg gondolataimat, hátha más is úgy vélekedik, ahogy én. Vagy nem, de akkor lehet vitatkozni, véleményt cserélni.

Aztán ahogy lenni szokott; index címlap, olvasók, bloggerek. Rövid időn belül szép kis csapat állt össze. Ma már a kezdő csapatból mindössze ketten maradtak, Wolfclaw, Mr HoW, de akkor még minden más volt. Más volt a médiavilág, mások voltunk mi is. Úgy éreztük, véleményünkkel megváltjuk a világot – nem tettük. De talán nem is baj. Persze az elején frusztráló volt, hogy nem igazán tudtuk tartani a tempót az egyre szaporodó médiablogokkal, de mi alapvetően hobbisták voltunk. A csapatban persze voltak olyan tagok, akik a médiában dolgoztak, de ez emTV alapvetően mindig egy szabadidős tevékenység volt.

Viszont véleményünk mindig volt, amivel lehet egyet- és egyetnemérteni, számunkra ez a meghatározó. Az, hogy elmondjuk mit gondolunk és az eljusson azokhoz, akik szívesen olvasnak minket. Az elmúlt négy évben elmondtuk átszinkronban, elmondtuk Különvéleményben és napról napra elmondjuk itt a blogon is. Próbáltunk népi kezdeményezést indítani a pendrive-ok felmatricázása ügyében, kampányoltunk Horváth Dávid mellett a netminiszterelnök választáson, és mindig nagy hangsúlyt fektettünk a Minőségi Magyar Szinkron fontosságára.

Mint az a médiahekk, amit a Magyarszinkron.hu-val közösen követtünk el. Szerettük volna felhívni a figyelmet a Minőségi Magyar Szinkron fontosságára és a szakmában uralkodó, egyébként mai napig tartó helyzetre. Ez volt az, amikor az általunk kiposztolt cikkben, a Szinkronvég Alapítványra hivatkozva megjelentettük, vége a hazai szinkrongyártásnak. Az ügy nagy port kavart, Boroson és Bochkoron át a legnagyobb portálok is átvették a hírt, összecsapott a szinkron kontra felirat kérdés. Másnap persze megírtuk, hogy az egész csak fikció, de valami elkezdődött.

Meg persze ne felejtkezzünk el a nagy arculatváltásunkról sem, amit Horváth Norbinak köszönhetünk. Az emTV ezzel megújult kívül és belül egyaránt, saját domaint kapott, mi pedig újrafogalmaztuk magunkban az emTV jelentését. Azt, hogy mit jelent számunkra a blog, mit jelent számunkra véleményt mondani.

De ez mind a "dicső régmúlt" és igazából csak tavaly sikerült újra felpörögnünk. Ez többek között az idén először felelős-, majd távozásommal vezető szerkesztőnek kinevezett, a Sorozatjunkie-n és a comment:com-on is többször vendégbloggerkedő Flanker személyének köszönhető. Ő volt az, akinek sikerült behoznia lemaradásunkat a sorozatok terén, de vele indult a mindenképpen (az emTV-n) hiánypótló Premier Ajánló is.

Most, hogy én távozom, Flanker lesz az, aki az oldal tartalmáért felel, s biztos vagyok benne, hogy felülmúlja elődjét. Az emTV.hu egy új fejezetbe lépett, melyben én már nem veszek részt, de büszke vagyok az itt eltöltött négy évre, büszke vagyok rá, hogy létrehoztuk és négy éven keresztül írtuk az oldalt.

És hogy miért megyek el? Ennek elsősorban magánéleti okai vannak. Az életemben történt egy olyan mély törés, mely arra késztetett, hogy változtassak rajta. Emberileg és karrier szempontjából is, ezért kapva kaptam az alkalmon, hogy elfogadjam egy régi barátom által felkínált amszterdami munkalehetőséget.

Szóval tényleg köszönöm, hogy eddig olvastatok minket és bízom abban, hogy ez továbbra sem fog változni. Mostantól egyik legjobb barátom, az alapító csapat harmadik tagja, Gergő lesz az emTV főszerkesztője, neki és a tartalomért felelős Péter cimborámnak pedig nagyon sok sikert kívánok! :)

facebook.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr185007109

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nehéz búcsú négy év után 2013.01.16. 13:39:02

Az emTV.hu egy új fejezetbe lépett, melyben én már nem veszek részt, de büszke vagyok az itt eltöltött négy évre, büszke vagyok rá, hogy létrehoztuk és négy éven keresztül írtuk az oldalt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása