Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Színészek, akik gyerekként kezdték

Akkor és most

2013. június 18. - Ádám // emTV.hu

Emlékeztek a Szellemirtók 2-ben a kisbabára? Kíváncsi vagy, hogy manapság hogy néz ki az az ikerpár, akik a kis Oscart alakították? Érdekel, hogy festett a most harminchét éves Melissa Joan Hart tizenöt évesen vagy a Kaliforgia Miája nyolc évesen? Mennyit változott A farm, ahol élünk főszereplője? Vagy Angus T. Jones? Ha igen, mindenképpen kattints! Egy kis akkor és most, a teljesség igénye nélkül.

melissa_gilbert.jpg

A negyvenkilenc éves Melissa Gilbert tíz évesen kezdett játszani A farm, ahol élünk című sorozatban. Azóta két gyereke született, rendez, tavaly pedig Maksim Chmerkovskiy partnere volt a Dancing with the Stars-ban. Los Angeles-ben él, 2013-ban házasodtak össze Timothy Busfielddel.

melissa_joan_hart.jpg

Melissa Joan Hart mostanában eléggé eltűnt, ám a harminchét éves színésznő neve szinte összeforrt Sabrina, a tiniboszorkánnyal, melyet húsz évesen kezdett alakítani. Ezt megelőzőleg is szerepelt már, többek között tizenöt évesen a Nickelodeon Clarissa című sorozatában. Azóta a 2010-es Melissa & Joey című vígjátéksorozatban láthatjuk.

jessica_biel.jpg

A Hetedik mennyországnak köszönhetjük a most harmincegy éves Jessica Bielt, aki a srozat forgatásának elkezdésekor még csak tizennégy éves volt. Érdekesség, hogy az életben egy évvel idősebb Beverley Mitchell húgát alakította. Néhány hónapja házasodtak össze Justin Timberlake-kel, akivel már 2007 óta voltak együtt. New York-ban él, de férje Los Angelesben időzik.

mary_kate_ashley_olsen.jpg

Az ilyen listákból kihagyhatatlan Mary-Kate és Ashley Olsen első próbálkozása a Bír-Lak volt, melyben az akkor négy éves ikrek Michelle szerepét alakították. Hogy ne derüljön ki, hogy ikrek játsszák a szerepet, a sorozat elején Mary-Kate Ashley Olsenként jelent meg a nevük. Ám nemsokára fény derült a titokra, hogy a szerepet valójában nem egy, hanem két kislány játssza, és a közönség ezt pozitívan fogadta. A megkülönböztetésüket segítette, hogy a Bír-Lak-ban Ashley kapta az érzelmesebb, míg Mary-Kate a vagányabb részeket kapta. Huszonhetedik születésnapjuk éppen múlt csütörtökön volt. Biztos illendően megünnepelték egy kellemes hollywood-i klubban.

madeline_zima.jpg

A huszonhét éves Madeline Zima színésznőt szintén fiatalon ismerhettük meg. Nyolc évesen ő alakította Grace-t A dadus című sitcomban, manapság leginkább Miaként emlékszünk rá a Kaliforgiából. Azt hiszem több hozzáfűzni valóm nincs, nyugodtan csodáljuk meg a fényképét.

julianna_rose_mauriello.jpg

A huszonkét éves amerikai Julianna Rose Mauriello tizenhárom éves korában kapta meg Stephanie szerepét az izlandi Lazy Town gyerekműsorban. Jelenleg New Yorkban él, két lány- és egy fiútestvére van. Szereti a robogójával végigjárni a várost, hogy moziba, könyvesboltokba menjen vagy csak lógjon a barátaival.

taylor_atelian.jpg

Taylor Atelian tizennyolc éves, de hat évesen kezdett szerepelni a Jim szerint a világ című sorozatban. Ruby-t alakította. Énekel és táncol is, a Pink-E-Swear nevű lányformáció tagja. Jelenleg első albumukon dolgoznak.

angus_t_jones.jpg

A tizenkilenc éves Angus T. Jones  tíz évesen játszotta először az igazi nemzetközi sikert jelentő Jake Harper szerepét a Két pasi - meg egy kicsi című sitcomban. Nemrég arra kérte a rajongókat, hogy ne nézzék a sorozatot, mert az maga a fertő. Nagyon gazdag, az utóbbi időben lefogyott és megemberesedett. A sorozat tizenegyedik szezonjában már nem állandó szereplő.

frankie_muniz.jpg

A huszonhét éves Frankie Muniz a leginkább a Már megint Malcolm című vígjátéksorozatból lehet ismerős. Ez az a sorozat, amiből a hazai nézők – hála a non-stop ismétléseknek a Comedy Centralon – leginkább emlékezhetnek a Totál szívás Walterére, ugyanis Bryan Cranston alakítja Malcolm apját. Hollywoodban 2003-ban Muniz volt az egyik leggazdagabb tizenéves.

macaulay_culkin.jpg

A Reszkessetek betörők! első részében, tíz évesen lett világhírű Michael Jackson későbbi jóbarátja, a most harminckét éves Macaulay Culkin. Alkohol és drogproblémáival sokat szerepelt a címlapokon. 1998-ban feleségül vette Rachel Minert, akitől 2000-ben el is vált. Los Angelesben él, de még mindig sok időt tölt New Yorkban. Imádja a profi birkózást, számos eseményen megjelenik.

will_hank_deutschendorf.jpg

Végezetül a film és bébi kategóriában itt van Will és Hank Deutschendorf. Ugyan ma már nem színészkednek, de ők ketten játszották az 1989-es Szellemirtók 2-ben Oscart, akibe Vigo szilveszterkor bele akar költözni. A filmen kívül csak a Cleanin' Up the Town: Remembering Ghostbusters című dokuban szerepeltek. Manapság Martial Art oktatással foglalkoznak a West Coast Martial Arts Academy-n.

emTV.hu

facebook.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr455366457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása