A híradós nem, a vezér igen

2015. április 15. 16:10 - Ádám // emTV.hu

Lassan már el sem hiszem Borsa Miklós támadásának ügyét

mtva.jpgBorsa Miklóst, a közmédia hírolvasóját szombaton Balatonfüreden egy ismeretlen férfi bántalmazta. Az ügyben akkor nem érkezett feljelentés, ám most Szabó László Zsolt MTVA-vezér levélben kérte a rendőrséget, hogy kezdjenek vizsgálatot az ügyben.

marhak.jpg

A magam részéről elítélem, ha az állami propagandagépezet iránt érzett ellenszenvünket televíziós kollégákon töltjük ki, bár ha mindez azzal az izgága kölyökgólya-fej Németh Balázzsal történik, lehet, hogy kicsit talán jobban megérteném a támadó érzéseit.

Viszont elhittem. Hosszú idő óta az első közmédiával kapcsolatos hír volt, amit feltétel nélkül elhittem. AKKOR nem kételkedtem, de AMIKOR ma, négy nappal később azt olvasom, hogy az állami média atyaúristene levelet ír a rendőrségnek, hogy ez megengedhetetlen és a társadalomra nézve kiemelten veszélyes, három dolog merült fel bennem:

Az egyik, hogy milyen remek munkahely ez az MTVA. A sértett, mármint a Budapest-Bamako Rally-t többször is megjárt tévés sem akkor, sem azóta nem tett feljelentést, de a fölöttük álló, rájuk telepedő hatalommal kokettáló főnöke levélben kéri a hatóságot, indítsanak eljárást.

Másrészről lehet, hogy nem kell a kákán is csomót keresni! Ha munkája miatt bántalmazzák a közszolgálati média egyik alkalmazottját, igenis szólaljon meg a cég feje és ítéljen el minden ilyen cselekedetet. De akkor se dobjon üzit a zsaruknak, na. A harmadik, és számomra legfontosabb, hogy

valójában már el sem hiszem, hogy megtörtént.

Vagy úgy, ahogy mondják hogy történt. Mert arról, a magát hitelesnek beállított hírcsatornáról, mely korábban már megmagyarázta, hogy a több adó miért gazdaságélénkítő hatású és színészeket kér fel, hogy hírműsoraiban az utca emberét, a keményen dolgozó kisembert alakítsa, simán elhiszem, hogy részben vagy egészben megrendez, manipulál egy ilyen történetet.

Mélyen elszomorít, hogy nincs olyan ügy a mi nyolcvanezer-millió forintunkból fenntartott MTVA körül, ami tiszta vagy teljes egészben átlátható volna. Mikor az ember az egészséges bizalmatlanságon túl nem kételkedik.

Mindenesetre kíváncsi leszek, hogy a rendőrség indít-e vizsgálatot az ügyben, Borsa Miklósnak pedig mihamarabbi gyógyulást kívánunk!

emTV.hu

facebook.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr667370718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.