A Duna nagybetűs Nemzeti Főadó lett

2015. június 14. 00:30 - Ádám // emTV.hu

Nem kéne így elcsépelni a nemzeti szót és azt, hogy mi nemzeti

duna.jpgAz M1 átalakulása óta az állami média előszeretettel definiálja a Dunát "új nemzeti főadónak", a Szerencsejátéknál pedig nagy tisztelettel vannak az állami média felé; egyenesen nagybötűvel, Nemzeti Főadóként emlegetik a SzerencseSzombat című műsoruknak otthont adó csatornát.

nemzetifoado.jpg

A poszt megírásának pillanatában (mivel épp nincs fogadási időszak) ez fogad a Szerencsejáték Zrt. ötöslottó oldalán. Nemzeti Főadó. Így, nagy kezdőbetűkkel. Ha túllépek azon, hogy maga a főadó szó mennyire béna, az agyam még mindig eldobom, hogy a Szerencsejáték Zrt-nél valaki ennyire csontig benyal az MTVA-nak.

Persze az is előfordulhat, hogy maga az állami média kérte, hogy így hivatkozzanak rá. A kissé nagyképű megfogalmazás mögött persze egy párthűek által vezetett, a hírhamisítást is újságírói normának tartó állami médiavállalat áll, melynek épülete előtt 2012. december 10. óta, Lomnici Zoltán kiblőrözése miatt éhségsztrájkolnak Nagy Navarro Balázsék. Bár a már több, mint ezer napja tartó demonstrációjuk az utóbbi időben némileg kikerült a köztudatból, ők még mindig küzdenek a média tisztaságáért, és azért, hogy a hírhamisításnak legyenek valódi következményei.

Ezért sem kéne így elcsépelni a nemzeti szót és azt, hogy mi nemzeti, de egy biztos; sem a dohányboltok, sem az "együttműködés rendszere" nem az. Mindazonáltal ironikus, hogy Lomnici Zoltán egykori főbíró pont a Duna 2012. december 3-i hírműsorában volt kiblőrözve. Duna. Ma ez a nagy kezdőbetűs Nemzeti Főadó.

emTV.hu // találat Ádám / Médiás és IT kibeszélde

facebook.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr297541790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.