24 óra a Való Világban – beköltöztem!

2018. november 03. 16:00 - Ádám // emTV.hu

Egy ideje mondogatom már, hogy izgalmas lenne, ha az aktuális Való Világ évad indulása előtt a sajtó munkatársai lehetőséget kaphatnának arra, hogy akár rövid időre is, de beköltözzenek a Villába. Még úgy is, hogy személy szerint nem barátom a trash és a valóságshow. Mi sem jelzi ezt jobban, mint az, hogy az előző, általam követett évad az ötödik volt, vasárnap pedig már a kilencedik szezon indul az RTLII-n. Ettől függetlenül, és persze kívülről nézve, újságíróként és magánemberként is érdekesnek tűnt megtapasztalni a villalétet, ráadásul soha nem gondoltam, hogy erre valaha sor kerül. Egészen addig, míg az RTL Magyarország meg nem keresett, hogy hét, meg nem nevezett kollégával huszonnégy órára én is villalakóvá válhatok.

vv8_5_adam_1.jpg

Átlagos figurának tartom magam, és az idei Való Világ nyári castingját ellepő önjelölt valóságshow-hősök láttán még inkább megerősödött bennem, hogy ide nagyon más kell, mint ami és aki én vagyok. Nem mintha jelentkeznék, nem tudok ugyanis közönség előtt kakkantani. Márpedig a százhúsz négyzetméteres játéktér egyik meghatározó eleme, hogy nincs olyan szeglete, amire ne látna rá legalább egy kamera. Szerencsére az RTL jó fej volt, és a próbajáték alatt nem csak kikapcsolták, hanem alaposan le is takarták a mosdóban és a toalettben működő kamerákat, sőt, azt is engedélyezték számunkra, hogy ebben a két helységben levegyük a mikroportokat. Szóval e tekintetben könnyített volt a pálya, mégis volt olyan társunk, aki inkább fürdőruhában tusolt, vagy épp ellenkezőleg, simán használta a mosókonyhában lévő wc-t, pedig abban a helységben működtek a kamerák. Igaz, ez utóbbi részben engem sem zavart, legalább két alkalommal pisiltem a Nagy Testvér előtt.

Szóval amiatt, mert tudtam, hogy a játék alatt minden lépésünket figyelik, és várhatóan mindent megtesznek majd azért, hogy a lehető legjobban kimozdítsanak minket a komfortzónánkból, egészen a beköltözést megelőző napig nem izgultam. Akkor viszont már nagyon, annyira, hogy aludni sem tudtam, és mindössze másfél órányi pihenést követően indultam a stúdióba. Kőbányáról Budatéténybe, tömegközlekedéssel, úgyhogy volt időm gondolkodni: az járt a fejemben, hogy innen már nincs visszaút. Emellett persze rendkívül furdalt a kíváncsiság, hiszen úgy éreztem, és érzem most is, hogy egy olyan egyedülálló kalandban vehettem részt, ami jóval több annál, mint kipróbálni, testközelből megtapasztalni ezt a játékot. Legalábbis számomra. Úgyhogy az átmeneti frusztráción túl igyekeztem a helyén kezelni a szituációt, de azt előre eldöntöttem, hogy magamat adom. Persze utólag belegondolva kellett egy kis idő, míg sikerült teljesen lelazulnom, és igazán meg tudtam nyílni a többiek előtt, de a játék minden percét önazonosan akartam megélni – és úgy érzem, ez sikerült is. Szinte mindenki kendőzetlenül magát adta.

Egyébként a beköltözés napjáig leginkább a társaim kiléte foglalkoztatott, a legnehezebb pedig a titoktartás volt, mivel szívesen világgá kürtöltem volna, hogy hová készülök, és miért nem leszek elérhető ebben a nagyjából huszonnégy órában. Ezért különösen örültem, amikor kissé félszegen, de megérkeztem végre az RTL Magyarország székházának közelében álló, a Való Világnak és a Reggelinek is helyet adó Campona Rendezvényközpontba. Itt ugyanis végre beszélhettem róla, legalább is az előttem érkező egy kollégával. Aztán persze jöttek a többiek is, és hamar kiderült, hogy ebben a szokatlan helyzetben mindenki feszeng. Nyolcan voltunk, én két társamat ismertem kábé látásból, szóval nem sok fogalmam volt arról, ki hogyan fog majd viselkedni. Aki ismer, tudja, hogy én egy híresen kekec barom vagyok, simán belemegyek bármilyen feszkóba, sőt, többször magam gerjesztem, hadd szóljon! Ez is én vagyok, s bár a Villában senkivel sem konfrontálódtam, volt köztünk olyan, akivel már csak néhány óra választott el ettől. Pedig köztünk is volt egyfajta összhang, de szeretem, ha az adott környezetben nincs nálam arrogánsabb... Mondom ezt egy olyan közegben, ahol az emTV.hu-nál sokkal nagyobb médiumoktól érkező kollégákkal vagyok összezárva, akiket már eleve, látatlanul, szakmai alapon tisztelek. De szerencsére nem sok szó esett arról, hogy ki honnan jött – legalább is egy, szinte már-már sulykolt kivételtől eltekintve. De érdekes módon ez sem zavart különösebben. Meg is lepődtem, hisz nem vagyok egy nyugodt pasas, inkább izgága, de a bent töltött idő alatt egyik társammal szemben sem volt ellenérzésem. Senki, és senki viselkedése nem idegesített igazán, senki sem kötekedett velem, és legnagyobb meglepetésemre úgy érzem, azon kevesek közé tartozom, aki többé-kevésbé mindenkivel megtalálta a közös hangot. Pedig pont az ellenkezőjére számítottam.

vv8_5_adam_2.jpg

A beköltözésünket megelőzően tartott, az RTLII-n vasárnap délután öt órakor induló Való Világ 9 sajtótájékoztatóján viszonylag egy brancsba tömörültünk, és azon poénkodtunk, hogy ideje lenne, ha a sajtó (és mindenki) végre elhagyná a Villát, mert ez nem egy nyitott ház, és egyébként is, tessék szépen hazamenni, mi most itt lakunk... Lassan telt az idő, nem számítva azt, amíg mindenkinek átvették és átnézték a poggyászát, leadta a telefonját, iratait, mikroportot kapott, de aztán végre elindultunk, hogy megkezdjük a Való Világ 8,5 próbanapját! Zöldre váltott a lámpa, mi pedig bementünk.

Az első próbatétel tulajdonképpen egymás nevének megjegyzése volt, de közmegegyezés született arról, hogy ezzel mindannyian bajban vagyunk, így a problémán hamar túllépett a mi kis újonnan alakult közösségünk. Bár még mindenki igyekezett a lehető legjobban viselkedni, már akkor tele voltunk őszinte pillanatokkal. Például ekkor kaptam szendvicset az egyik társamtól, mert tudta, hogy már nagyon éhes vagyok. Az éjszaka folyamán aztán persze én is megetettem, mert kellett, ami felszívja a sok mulatságot, és hát mi voltunk az első kettő, ez a kötelék örökre szól, Tesó! Nem véletlen, hogy csak mi éreztük eléggé a svungit ahhoz, hogy a dermesztő hidegben kipróbáljuk a jakuzzit.

De társaimat tekintve már a beköltözésünkkor mindenkit érdekesnek tartottam, akik különböző módon, de egy nap leforgása alatt szinte mind kivívták őszinte tiszteletemet – ki ezért, ki azért. Meglepetésként ért, hogy hatásukra sikerült annyira őszintének lennem, amilyennek nem gondoltam, hogy leszek majd. Egyszerűen csak azért, mert nem hittem, hogy ilyen témákat is érintünk, de szívesen beszéltem bármiről, ami velem kapcsolatban kérdésként felmerült. Biztonságos környezetben éreztem magam, még akkor is, ha hét tök idegennel ülök a vacsoraasztalnál, és azon bosszankodom, hogy nem tudok egy igazán jó történetet mesélni a múltamból, legyen az cikis vagy kellemetlen, pedig ez volt a feladat. Ekkor viszont már játékban voltam, figyeltem, hogy ki mit mond, kivel lehet szövetséget kötni, vagy úgy egyáltalán, kikkel kell eltöltenem a hátralévő huszonhárom órát, ki tudja még milyen megpróbáltatások közepette. A megpróbáltatások pedig még csak azután kezdődtek!

Merthogy abból is kijutott bőven, még ha egy részük csak akkor és ott tűnt annak. Persze nem arra gondolok, amikor nem sokkal a beköltözés után a Nagy Testvér váratlanul rapportra hív a riportszobába, ahol a Villanővér kedves hangja vár, és kér, hogy mindenki mikrofonjában cseréld ki az elemet – s ezáltal tulajdonképpen teljesíted is a Való Világ 8,5 első feladatát! Biztos furán hangzik, de jó érzés elsőzni, hiszen tulajdonképpen mindent mi csináltunk elsőként, még a VV9 vasárnapi, igazi beköltözői előtt. Mi szavaztunk először villamestert, mi törtük el az első tányért, és nekünk volt köszönhető, hogy egyik társunk feladási-rekordot döntve négy órával később már hazafele tartott. Úgyhogy így vagy úgy, de akaratlanul is kiszavaztunk valakit, hiszen gyakorlatilag kiköveztük számára a távozásáig vezető utat. Ezt egyébként többen sajnáljuk, de talán jobb is, hogy így történt, mivel egy undorító ügyességi játékkal később az esti buli keretében beköltöztettek hozzánk négy volt villalakót, VV Micit, VV Dinát, VV Krisztiánt, és VV Zsoltit. Utóbbinak, ha olvassa, innen is üzenem, hogy lógok neked egy doboz cigivel, ne haragudj! Általában nem vagyok tarhálós, de hamar rádöbbentünk, hogy bár a stáb hangsúlyozta, annyi dohányterméket hozzunk magunkkal, amennyire szükségünk lesz, rájöttünk, hogy szinte mindenki alulteljesítette a saját kvótáját. Ezért nem csak bedobtuk a közösbe, hanem agyament terveket eszeltünk ki, miképp szerezhetnénk néhány dobozzal. Ennek esett áldozatául Zsolti asztalon hagyott cigije... Bocs!

vv8_5_adam_3.jpg

A volt vévések érkezésekor egyébként kifejezetten rosszul kezdtem érezni magam. Attól függetlenül, hogy ők kedvesen álltak hozzánk, szinte minden társamon éreztem, hogy megrémül kicsit. Nem is kicsit, nagyon. Hiszen akkorra már kezdtük megszokni egymást, s ami még fontosabb, megnyílni egymás előtt. Erre bejön négy harsány figura, akik ráadásul mintha hazajönnének, és első ránézésre van, akitől inkább megijednék egy sötét sikátorban, nemhogy összezárva töltsek vele egy éjszakát. A legpozitívabb csalódás nekem egyébként pont ő, VV Krisztián volt, de Mici, Zsolti, és Dina is szórakoztatónak bizonyult – igaz, utóbbi olyan hangerővel, amit hosszabb távon biztosan nem tudnék elviselni.

Volt persze feszkó is, de egyrészt nem voltam érintett, másrészt épp a jakuzziban iszogattam, úgyhogy a lényegi részéről lemaradtam, utána meg unalmassá vált a picsogás, és inkább a konyhában beszéltem ki a többieket a legújabb havercsajommal. Egy bizonyos általam, és mindenki másnál is elért alkoholszintet követően egyébként is úgy éreztem, mintha a Firka Villában lennék, ahol nyolc rajzfilmfigurát zárnak össze egy valóságshow, a Firka Villa keretén belül. Maradjunk annyiban, hogy mindenki elég cikisen viselkedett, bár sajtópartikon láttam már rosszabbat, de egyáltalán nem baj, hogy az ottlétünk alatt rögzített több napnyi anyag soha nem kerül napvilágra...

Érdekes hatással van az emberre amúgy, ha tudja, hogy figyelik. Produkálod magad, de közben mégis leszarod a kamerákat, viszont élvezed is, ahogy a robotkamera feléd fordul és lekövet. Különleges érzés az is, amikor megszólal a zene, és kiveszed a levelet, amit aztán felolvasol a társaidnak. Igyekeztem átélni minden pillanatot, s a kanapén, a tévé előtt fekve piásan, miközben kivakított a számtalan világítótest és próbáltam elaludni, azon töprengtem, hogy mégis hol vagyok. Fantasztikus érzés volt, még úgy is, hogy nincs az a pénz, hogy hosszabb időre beköltözzek, akár egy valódi, éles játékban részt vegyek. De belülről látva, megélve mindezt, azon többség számára, akik nem voltak még ilyen a helyzetben, esetleg kifejezetten elítélő véleményük van a valóságshow-król, nem lehet igazán elmagyarázni. Mi nyolcan, nyolc különböző cikk által sem írhatjuk le igazán ezt a kalandot.

A kalandot, ami néhány perc alvást követően a végéhez közeledett. Az ébresztő után nem sokkal elbúcsúztak a volt villalakók, mi pedig megkaptuk utolsó feladatunkat. A feladatot, amit előre sejtettem, és nagyon nem akartam: írjunk cikket a villalétről. Közben egymást váltva mentünk a riportszobába a Villanővérhez, aki természetesen az előző nap eseményeiről kérdezett minket. Másnaposan, fáradtan, nyúzottan úgy éreztem, egy értelmes sort sem tudok írni. Ráadásul mindezt papírra, tollal, csoda, hogy végül sikerült lekörmölnöm egy oldalt. Mielőtt felolvastam volna a többieknek, meg is jegyeztem, hogy főszerkesztőként visszadobnék egy ilyen írást. Egyébként jól mutatja kimerültségemet, hogy amikor a reggeli közben kerestem, hogy hová tették az asztalról a cikkem, többször is ránéztem a sajátomra, és csak sokadszorra, amikor beleolvastam jöttem csak rá, hogy az enyém. Nem ismertem fel ugyanis a saját kézírásom... Jóreggelt, VV Ádám, mi? Úgy érzem addigra teljesen akklimatizálódtam, avagy a hely szelleme kifogással élhetnék, de valójában nem. Ilyen bénaságokat mindenki csinál, csak viszonylag ritka, hogy közben harminchat kamera veszi. De nem csak fel kellett olvasnunk egymásnak az irományainkat, kisvártatva bejelentkezett a VV9 két műsorvezetője, Nádai Anikó és Puskás Peti, és szavaznunk kellett arra a műre, ami a legjobban tetszett, hogy kiderüljön, ki a a VV8,5 győztese, azaz a Villa legjobb újságírója. A legnagyobb meglepetésemre lettem második, azt hittem egy szavazatot sem kapok, ráadásul olyanok voksoltak rám, akikre egyáltalán nem számítottam.

vv8_5_adam_4.jpg

Nem sok prekoncepcióval érkeztem, hiszen gyakorlatilag senkit sem ismertem, a műsort is csak felületesen, de fantasztikus önismereti tréning volt ez nekem. Nem csak szembekerültem az előítéleteimmel, emberileg is hatottak rám a társaim, és a helyzet egyaránt. A folytonos bizonytalanság, hogy vajon mi következik, érdekes állapotot idéz elő az emberben, s még ha nem is feszkózza túl, mindig ott motoszkál benne. A telefon és az internet hiánya huszonnégy óra alatt nem válik zavaróvá, bár a volt villalakóktól érkezésükkor igyekeztünk azért megtudni, hogy mennyi az idő, de nem árulták el. Az információhiány sem okoz elvonási tüneteket, de ez nagyban köszönhető annak, hogy e rövid idő alatt is rengeteg impulzus ér bent. Persze távozásunkkor az első kérdéseink között volt, hogy lemaradtunk-e valamiről, és talán a kissé szürreális kaland miatt, de az űrkutatási biztos hallatán bizonygatni kellett nekünk, hogy igaz. Viszont amikor meghallottuk, hogy továbbra sem viszik el a szemetet, már tudtuk, hogy ez a való világ.

Hiányzik a mikroport érzése a vállamon, amit még hazafele jövet is éreztem, s nyúltam oda többször, hogy megigazítsam. Hiányoznak a pásztázó kamerák, és egy ici-picit, de tényleg csak egy picit irigylem azokat, akik vasárnap beköltöznek. És legfőképpen a többiek hiányoznak, hiszen ez valamiféle különleges kapocs; megismertük egymást, ahogy álmunkban sem gondoltuk, és sokunknak meghatározó élmény volt ez. Tudom, hisz tartjuk a kapcsolatot, beszélünk róla, a történtekről, egymásról, és a közös poénokról. Még ha huszonnégy óráról volt is csak szó, egy csapat lettünk, egy rögtönzött család, ezért különösen hálás vagyok a lehetőségért az RTL Magyarországnak, hogy ezt megtapasztalhattam. Kicsit most már mi is a sajátunknak érezzük a Villát, hisz mi is villalakók voltunk! Vasárnap délután öt órakor pedig elindul az igazi show, beköltöznek a Való Világ 9 játékosai, és bő száz nappal később valaki megnyeri a harminchatmillió forintos fődíjat.

Való Világ 9 powered by Big Brother premier
november 4. vasárnap 17:00
RTL II

emTV.hu EXKLUZÍV // fotók: RTL Magyarország

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr7214339955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.