Üveg: az antiszuperhős film

2019. január 25. 18:00 - T Pen

Ha azt gondolod, hogy a szuperhősök élete a testhezálló ruhákban villogásból, köpenylobogtatásból és a természetesen egyértelműen gonosz ellenfél kiiktatásából áll, akkor erősen hatottak rád az amerikai szuperhős-sztereotípiák. Az Üveg nem ilyen világban játszódik. Hideg, nyirkos utcákon, csatornákban, pincékben, elhagyott gyártelepen bujkáló szuperhősökről szól. Nyomokban spoliereket tartalmazó kritika M. Night Shyamalan filmjéről.

Ahhoz, hogy megértsd az Üveg című film mondanivalóját, erősen javasolt az előző két részt is magadévá tenni. Az első a Sebezhetetlen, amely 2000-ben került mozikba. Főszereplője, David Dunn (Bruce Willis) egy egyszerű hétköznapi ember. Nem akar szuperhős lenni. De a sors másképp rendezi az életét. Egyedül él túl egy vonatszerencsétlenséget, méghozzá sértetlenül.

A baleset után megkeresi őt egy megszállott képregényrajongó, Elijah Price (Samuel L. Jackson), aki az osteogenesis imperfecta nevű ritka betegségben szenved, amely fokozott csontritkulást okoz, ezért Elijah csontjai rendkívül törékenyek. Azonban elmélete szerint, ha ő ennyire sebezhető, létezni kell a sebezhetetlennek is, akit Davidben vél felfedezni.

David saját fia túlságosan is nagy rajongásától kísérve lassan felfedezi az összes szuperképességét, kezdve a irgalmatlan erőtől az érintésre megérzett bűnökig. Elijah megmutatja neki az erővel együtt járó kriptonitot is, ami David esetében nem más, mint a víz. Azonban arra is rájön, hogy Elijah elméje eltorzult, céljai elérése érdekében nem átall akár százakat is megölni.

M. Night Shyamalan évekig tervezte a Sebezhetetlen folytatását. A végső jelenetet, amely az Üvegben jelenik meg, már elég korán vizionálta. Azonban még hátra volt az összekötő film elkészítése, amelyre 2016-ig kellett várni. A Széttörve egy skizofrén férfiről szól, aki elrabol három kamaszlányt. Személyiségei különbözőképpen viselkednek, mi több, fiziológiailag is eltérnek egymástól. Van köztük nő és gyerek, jó és rossz egyaránt. A személyiségek tudnak egymásról, sokszor küzdenek is azért, hogy ki lehet a fényben, vagyis ki irányítja épp a testet. Azonban mind a huszonhárom alteregó tart a huszonnegyediktől, akit csak úgy emlegetnek: a szörny. A lányokat a szörny követeli magának, de arra nem számít, hogy közülük egy keményebb a társainál. Casey (Anya Taylor-Joy) élete eddig sem volt fenékig tejfel, még egy olyan váratlan helyzet, mint egy emberrablás és egy skizofrén őrült sem tudja legyűrni. Sőt, még maga a szörny sem.

S bár a Széttörve végén megjelent Bruce Willis, mint a Marvel-filmek végén a slusszpoén, de még három évet várnunk kellett, hogy a lezáró epizódig eljussunk. A film elején kiderül, hogy a Sebezhetetlen története óta nem csak a valóságban telt el a tizenkilenc év, a filmbeli idő párhuzamosan futott a miénkkel. Vagyis az idős Daviddel találkozunk, aki egyfajta köpenyes igazságosztóként Oltalmazó néven járja az utcákat, meg-megérintve embereket, ezzel feltárva bűneiket, s persze meg is büntetve őket. Az önbíráskodás azonban még a népszerű képregényhősöknél is probléma, nemhogy egy ilyen világban.

David ugyanúgy bujkálni kényszerül, mint a bűnözők, akiket üldöz. Egyetlen segítőtársa az időközben felnőtt fia, Joseph (Spencer Treat Clark). Együtt nyomoznak a csak Hordaként emlegetett személyiségzavaros lányrabló ellen. Sikerül is kideríteniük, hogy az éppen aktuálisan elrabolt három pompomlányt hol tartja fogva. De a két ellenség: a szörny és sebezhetetlen nem bír egymással, ráadásul mielőtt még egy végső csatára kerülne sor, elfogják őket. Kiderül, hogy a szupererővel bíró embereket egy titkos társaság üldözi, akik megpróbálják belőlük kinevelni a szuperképességüket, méghozzá egyfajta negatív tréninggel, ahol a saját kriptonitjukat használják fel ellenük. A kísérletet, vagy ha úgy tetszik terápiát Dr. Ellie Staple (Sarah Paulson), a mentális intézmény megalomániával foglalkozó speciális főorvosa végzi. A társaság nem csak a két harcoló felet találja meg, hanem Elijah-t is, aki Mr. Üvegnek hívatja magát.

Ez nem kalandfilm, inkább lélektani thriller. Alapvetően egy antiszuperhős film. Nincs csili-vili város, nincs színes izomdomborító ruha, sem szuperkütyük. De még hála sincs. Ez a világ, ahogyan a doktornő fogalmaz: nem viseli el, hogy istenek járkáljanak közöttünk. S ebben az értelemben nincs Jó és Rossz sem, mert csak perifériára szorult emberek vannak. Mindegy, hogy szuperképsségük az emberiséget szolgálja vagy épp életeket vesz el. A különbözőséget üldözni kell, mert nem lehet besorolni, kategorizálni, uralni. Csak átnevelni és tagadni lehet. S ebben a pillanatban a Jó és a Rossz új kategóriában egyszerűen csak Más lesz.

Azonban azzal a tudattal is meg kell küzdeniük, hogy nem a saját választásukon múlt sorsuk: a szálakat Mr. Üveg mozgatta. Bár ez az információ nem meglepő, erre utalt már a Sebezhetetlen idején is. De itt egyértelművé válik, hogy Mr. Üveg gyerekkori menedékét, a képregények világát akarta életre kelteni. Megtalálni a szuperhőseit, a szupergonoszait és értelmet adni ezzel nem kevéssé nyomorúságos életének. David és Kevin hiába is haragszanak rá, már nincs visszaút. A képességedet nem tudod elnyomni, maximum megpróbálhatsz uralkodni rajta és felhasználni. Jó vagy rossz célokra, az választás kérdése. Itt válik el, hogy melyik halmazhoz fogsz tartozni. Még csak nem is az, hogy mennyire vagy jó ember belül. Nem a becsület és az erény csinál hőst valakiből, hanem a tettei.

uveg02.jpg

"Látta már milyen alakok járnak a képregénytalálkozókra?"

– kérdi a doktornő enyhe undorral és megvetéssel a szája szegletében. Amitől persze a film közönségének kilencven százaléka felszisszen a nézőtéren. De meg fogjuk érteni a végére, hogy Shyamalan nem minket bánt, hanem azokat, akik nem értenek meg bennünket. Akik nem tudják mit jelent és milyen erőt ad a rajongás és a lelkesedés.

Pedig a történet óriási fricskákat ad a jól ismert és divatos képregényfilmeknek. Minden sztereotípiát felhasznál: még a szuperhősök segítőtársai is megjelennek. Persze egy nem szokásos történetben miért lennének szokásosak épp ők? Mr. Üveg Robinja idős édesanyja, aki egykor a képregények felé fordította őt, hogy vigasztalást nyerjen belőlük. Az Oltalmazóé a fia, aki most és gyerekként is a végletekig hitt benne. A Hordáé pedig a már menthetetlenül Stockholm-szindrómába esett egykori fogva tartott lány: Casey.

A szuperhősök természetesen attribútumokkal is rendelkeznek. Mr. Üvegé az üvegbot, valamint a mellkasán a hatalmas S helyett az apró MG formájú bross. A Hordának speciális attribútumai vannak, hiszen minden személyiségének más és más a ruhája és a kinézete, de mindegyik alteregója felismerhető ezek alapján. Az Oltalmazóé az esőköpeny. És persze az is ironikus, hogy az Oltalmazó, akinek a gyengéje a víz, szinte minden esetben esőben kénytelen járni, mintha még az időjárás is folyton ellene dolgozna.

A Hordát egy speciális hipnotizáló lámpa tudja legyőzni, bár igazából nem győzi le, csupán váltogatja a személyiségeit, de ezzel elűzhetővé válik a szörny egy időre. És persze még ott van a teljes neve is, ami szintén összezavarja. Kimondásakor az összes énje egyszerre próbál a felszínre törni. Egyedül Mr. Üvegnek nincs gyenge pontja, pontosabban neki a gyengesége a szuperképessége: hogy a csontjai bármikor ripityára törhetnek. Milyen ócska szuperképesség, nemdebár? Mintha egész életedben csak kriptonitod lenne, minden előny nélkül. Nem csoda hát, hogy Mr. Üveg úgy dönt: ezentúl ő mozgatja a szálakat. Mint ahogyan a film címe is mutatja, ez a történet róla szól, a nagy bábjátékosról.

A színészi játék színes kavalkádját mutatja ezúttal is James McAvoy. Valami zseniális ahogyan a személyiségeit váltogatja és hiszel neki, mert mindig mást látsz, mintha tényleg átváltozna, pedig csak arckifejezéseket, tartást, hangot, gesztusokat használ és mégis. Samuel L. Jackson és Bruce Willis a tőlük megszokottnak számító figurákat hozzák. Bár meg kell jegyeznem, Willis még így öregen is hiteles hős, valahogy elhisszük róla, hogy meg tudna menteni, pedig sokszor csak hagyja magát sodortatni a történettel. Jacksont pedig mint idegesítő őrültet legszívesebben messze kerülnénk, de ezzel együtt morbid kíváncsisággal fordulunk felé.

A kamerakezelés szokatlan volt: túl sok közeli képet mutatott a film közben. Ettől olyan érzése volt az embernek, hogy mindenkit az arcába nyomnak, nem látni jól mi történik körülöttük, mintha az nem is volna fontos. Az érzelmeket akarja láttatni. Mert a végső konklúzió talán közhelyes, de így is örök érvényű: a szeretetet nem lehet legyőzni. Márpedig itt minden szuperhőst, legyen jó vagy rossz, még ha magányos hős is: szereti valaki. Ugyanakkor a másik oldalon, az elnyomóknál nem találkozunk ezzel. Ott csak az uniformitás unalma és rideg közönye vár.

Ha képesek vagyunk szeretni az egyediséget, ha megpróbáljuk megérteni a különbözőséget, ha rájövünk, hogy nem lehet csak jó vagy csak rossz valaki, és megérteni akarjuk, nem elpusztítani, talán látni fogjuk azt a másik világot is: a csillogót, a színeset és boldogot. Amiben nem kell félnünk hősnek lenni.

emTV.hu

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr1014588002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.