Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben


Becstelen római csata a DoQ képernyőjén

Gyilkosság, intrika és árulás az örök városért

2016. június 18. - emTV.hu

A műsorban fény derül azokra az indokolatlan gyilkosságokra és folyamatos erőszakra, amelyek a németek 1943-as megszállása alatt jellemezte az olasz fővárost. Eddig soha nem látott titkos dokumentumok és megrázó vallomások a múltból ma a DoQ műsorán.

Tovább

Háborús titkok ma a DoQ műsorán

Triplázó szombat a tematikus dokumentumfilm csatornán

Ma a legemlékezetesebb csaták és a leghatalmasabb civilizációk titkai kerülnek a középpontba, így többek között az is kiderül, hogyan vezette győzelemre egységét Patton tábornok a második világháborúban, és hogyan épültek fel olyan birodalmak, mint Róma vagy Egyiptom.

Tovább

Mi történne a Földdel, ha hirtelen eltűnne az emberiség?

Élet az emberek után

Kihalt utcák, burjánzó növényzet, szabadon garázdálkodó vadállatok. Tegyük fel, hogy egyik napról a másikra eltűnik minden ember a földről és épületeink, találmányaink, műalkotásaink és minden más érintetlenül marad hátra. Mi történne a világgal, ha az uralkodó faj…

Tovább

Nélkülük nem létezne ma az USA

Az amerikai függetlenségi háború három tábornoka a DoQ-n

Bizonyára sokak számára ismeretlen  Daniel Morgan, Horatio Gates és Lord Cornwallis neve, pedig nélkülük lehet, hogy nem is létezne korunk legmeghatározóbb világhatalma, az Amerikai Egyesült Államok. A DoQ-n ma debütál a Washington tábornokai című háromrészes sorozat.

Tovább

Így bukta el Japán az USA-val szemben a II. világháborút

Az amerikai invázió megrázó és igaz története a DoQ csatornán

1942 tavaszára a japán haderő tartotta kontroll alatt a Csendes-óceán nyugati partvonalát, a Fülöp-szigeteket, valamint az indokínai terület nagy részét. Az USA és szövetségesei tudták, hogy a Tengelyhatalmak feletti végső győzelmet csak Japán megszállásával lehetne elérni.

Tovább

A háború művészete a DoQ-n

1916-tól a történelem első high-tech háborújáig

Idén száz éve, hogy az első világháború alatt Erich von Falkenhayn német főparancsnok megtámadta a franciákat Verdunnél. A háború művészete az 1916-os francia-német ellentéttől kezdve mutatja be a legfontosabb katonai vezetőket mutatja be a XX. század legnagyobb összecsapásain keresztül.

Tovább

Sherman tábornok hadjárata ma a DoQ-n

Az amerikai polgárháború egyik legismertebb alakja

Az amerikai polgárháború egyik legismertebb alakja, William T. Sherman tábornok már a maga idejében is megosztó személyiségnek számított, és a mai napig az. Az északiak szemében ő volt jóságos Billy bácsi, míg a déliek brutális gyilkosként tekintettek rá. De milyen is volt valójában?

Tovább

Démoni utazás az alvilág legsötétebb bugyraiba

Sátán, Azazel, Beliál, Belzebub, Lucifer vagy Mefisztó

Az embereket megkísértő gonosz nevét többféleképp ismerjük.Az alvilág démoni ereje, és a holtak birodalma évezredek óta foglalkoztat minket. A DoQ-n április 2-án képernyőre kerülő Pokol: A Sátán birodalma című dokumentumfilm ebbe a rejtélyes és félelmetes világba kalauzol el.

Tovább

Amerika öt legizgalmasabb állama ma a DoQ műsorán

Alaszkától Wyomingig

Az USA ötven tagállama közül nehéz kiválasztani néhányat, amelyeket a leginkább érdemes meglátogatni. Az ország közel tízmillió négyzetkilométeres területén a legszínesebb tájak, élővilágok és történelmi emlékek fedezhetők fel a rezervátumoktól kezdve az emlékművekig.

Tovább

Az öt legizgalmasabb múmia lelet

Tovább folytatódik a Múmiák nyomában a DoQ-n

Díszes szarkofágok, aranyozott halotti maszkok és balzsamozott testek – a múmiák a múlt legbeszédesebb őrzői. A mumifikálódott, akár több ezer éves tetemek hűen mesélik el, hogyan éltek, táplálkoztak, mit dolgoztak vagy minek következtében haltak meg ezek az ókori emberek.

Tovább
süti beállítások módosítása