Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben


Íme a Mars – Utunk a vörös bolygóra magyar hangjai

Vasárnap este kilenckor a NatGeo és a FOX műsorán egyszerre mutatják be

2016. november 07. - emTV.hu

Vasárnap este kilenckor a NatGeo és a FOX műsorán egyszerre mutatják be a részben hazánkban forgatott Mars – Utunk a vörös bolygóra című sorozat első epizódját. A 2033-ban kezdődő tudományos-fikciós sorozatot szinkronizálva vetítik, a FOX pedig az imént küldte el a magyar hangok listáját.

Tovább

Két tévécsatornán is nézhetjük a Mars meghódítását

A FOX és a NatGeo egyszerre mutatja be a sorozat első részét

Idén még a Telekomosok is láthatják a hazánkban forgatott Mars – Utunk a vörös bolygóra című sorozat első epizódját, melyet jövő vasárnap este kilenckor a FOX és a National Geographic egyszerre vetít. A további részek a NatGeón lesznek, az elsőt hamarosan mi is megnézzük és írunk róla.

Tovább

A Telekom kibaszta jövő évi kínálatából a FOX csatornáit

Helyette beteszi Vajna új kábeltévéit

A Telekom kibaszta jövő évi kínálatából a FOX csatornáit, köztük a NatGeo-t is, hogy helyére betehesse a közpénzből megvásárolt, majd felpumpált TV2 kábelcsatornáit. A FOX közleményben reagált a történtekre. A Telekom összesen tizenegy eddig továbbított csatornát vesz ki…

Tovább

Trump, Putyin, Schwarzenegger – Kik ők valójában?

Átformálták a világot. De jobbá tették vagy rosszabbá?

Híres, befolyásos és megosztó személyiségek eddig nem ismert arcát mutatja be a NatGeo. Van, aki nagyra tartja őket, másokat kiráz a hideg a nevük hallatán. Megosztó személyiségek, akiknek nyilatkozataival, tetteivel tele van a média. De vajon mit gondolnak róluk azok, akik ismerik őket?

Tovább

Tematikus vasárnap este a NatGeo-n

A szeptember 11-i terrortámadásra emlékezik a csatorna

Egész estés műsorfolyammal emlékezik a 2001-es World Trade Center elleni támadásra a National Geographic Channnel. A merénylet tizenötödik évfordulóján a csatorna több dokut is vetít, melyekben szemtanúk, a mentésben részt vevő tűzoltók, rendőrök és túlélők is megszólalnak.

Tovább

Általános iskolásoknak hirdet pályázatot a NatGeo

Makettet kell készíteni a Marsra jutás vagy a marsi élet kapcsán

5-8. osztályos tanulóknak hirdet pályázatot a Csodák Palotája és a National Geographic Channel a MARS – Utunk a vörös bolygóra című új sorozatához kapcsolódóan, melyet nagyrészt idehaza forgattak. A négy fős csapatoknak makettet kell készíteniük a Marsra jutás vagy a marsi élet kapcsán.

Tovább

Ilyen lesz az első utunk a Marsra

Itt az első előzetes a Budapesten forgatott Mars-sorozathoz

A NatGeo Budapesten forgatott produkciója részben a jövőben játszódik, és arra keres választ, miként tudjuk élhetővé tenni a vörös bolygót. Az Oscar-díjas producerek, Ron Howard és Brian Grazer nevével fémjelzett Mars – Utunk a vörös bolygóra című sorozat messzebb viszi a nézőket az űrben.

Tovább

A NatGeo tűzi műsorra Leonardo DiCaprio filmjét

A színész a globális felmelegedésről készített filmet

A NatGeo világszerte, így hazánkban is műsorára tűzi az Oscar-díjas színész és környezetvédelmi aktivista, Leonardo DiCaprio filmjét, aki alkotásában arra keres választ, hogy a társadalom miként mentheti meg az eltűnés szélére került fajokat, ökoszisztémákat és őslakos közösségeket.

Tovább

Stephen Hawking új műsora ma a NatGeo-n

Képes lehet egy átlagember zseniként gondolkodni?

Képes lehet egy átlagember zseniként gondolkodni? Megfelelő segítséggel mi is meg tudunk válaszolni olyan összetett kérdéseket, mint a történelem híres tudósai és nagy filozófusai? Stephen Hawking szerint igen, és ezt önjelölt zsenik közreműködésével be is bizonyítja a NatGeo új műsorában.

Tovább

Hazánkban forgat a NatGeo

A sorozat az első Mars-misszió történetét mutatja majd be

Több mint százfős stábbal forgatja új produkcióját hazánkban a National Geographic Channel. Az ismert Oscar- és Emmy-díjas producer páros, Brian Grazer és Ron Howard nevével fémjelzett, 2033-ban játszódó Mars című alkotás számos jelenetét budapesti helyszíneken veszik fel.

Tovább
süti beállítások módosítása