"Pokhhrihhcsák Mónika vagyok"

2013. június 11. 14:15 - emTV

Amikor még levelezőlapon kellett játékra jelentkezni

rtlklub.jpgIdén ősszel lesz tizenhat éve, hogy elindult az RTL Klub műsora. A nagyon fiatalok kivételével talán nincs is olyan ember ebben az országban, aki ne emlékezne a Pokrivtsák Mónika által vezetett Meri, vagy nem meri? telefonos játékra, melyre a kor szelleméhez mérten természetesen nem SMS-ben vagy emailben, hanem levelezőlapon kellett jelentkezni. Ezek bekerültek egy kalapba (aranyhalas akváriumba), húztak, majd a szerencsés tévénézőt felhívták telefonon. Lejátszottak neki egy előre, az utcán, egy plázában felvett szituációt, majd hirtelen megállították a képet. A játékosnak el kellett találnia a folytatást, például azt, hogy vajon ad-e virágot az ismeretlen nőnek a pirulós tini? A műsorból remek és emlékezetes paródiákat készített Gálvölgyi János, melyek ma már hála a YouTube-nak, ismertebbek, mint maga a játék.

"Nagyon izgultam, mert hatalmas felelősséget éreztem. Úgy volt, hogy a Híradóval nyit a csatorna, de egy nappal korábban szóltak, hogy mégsem, inkább egy játékkal kezdünk. Megrémültem, de volt idő felkészülni. Az egész vezetőség ott toporgott, de mindenki nyugtatgatott, így indult az élő adás. Előtte soha nem voltam képernyőn, legfeljebb gyerekként Dévényi Tibor Három kívánságában, jellemző, hogy már akkor is az volt a kérésem, hogy műsort vezethessek" - emlékezett vissza egy 2006-ban az Origonak adott interjúban Pokrivtsák Mónika.

"Az első élő adásnál sok minden átfutott az agyamon, hogy mit és hogyan kell tenni, de minden ment magától. Akkoriban képeslapokat küldtek be a játszani szándékozók, őket hívtuk fel a műsorban. Sokszor fel sem vették, aztán akadt, ki érdekesen reagált, nem tudta, ki keresi és miért, másnak a tévéje sem volt bekapcsolva, szóval számtalan váratlan helyzet adódott, amit élőben, gyorsan meg kellett oldani" - mesélte a műsorvezető.

A diétájával is sokat a címlapokon szerepelő harminckilenc éves Pokrivtsák Mónika bioélelmiszereket forgalmazó amerikai párjával, Kevinnel már évek óta az Egyesült Államokban, Floridában él.

Forrás: Origo, Nők Lapja Café, Wikipédia, emTV.hu összeállítás

facebook.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr335355581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása