Jobbra húzó Euronews?

2012. október 03. 09:35 - Ádám // emTV.hu

Úgy látom, most meg van az esély erre

euronews.jpgAzt írja az [origo] a Euronews magyar nyelvű adásával kapcsolatban, hogy a hírtelevízió szeretne "helyi partnert" is bevonni a műsorgyártásba. Hét-nyolc évvel ezelőtt személyesen tárgyalt a Magyar Televízió akkori vezetőivel, de az ajánlatra soha nem kapott konkrét választ. "Ha a közszolgálati televízió most hajlandó lenne velünk együttműködni, mi nagyon örülnénk" - tette hozzá. Azt kell mondanom, az bizony durva lenne.

komment.jpgAmi hét- nyolc évvel ezelőtt együttműködésnek számított a Magyar Televízióval, az most együttműködés az MTVA-val, ami meg tudjuk, hogy politikai témákban szeret aznap regisztrált blogokra hivatkozni, kiretusálni, majd susmusolni, meg szívesen enged teret a kormánypropagandának is.

Emiatt azt gondolom, roppant kellemetlen lenne, ha Michael Peters elnökék az erősen jobbra húzó közmédiával állnának össze. Persze nem hiszem, hogy lenne más választásuk, már ha elengedhetetlen számukra a "helyi partner".

A hírTV szintén jobbra, az ATV balra táplál érzelmeket, egy RTL vagy TV2 meg úgy gondolom szóba sem jöhet.

Tehát véleményem szerint 2013 tavaszára kapunk az arcunkba egy magyar nyelvű, de európai hírtévét, mely pont jól jön a Fidesznek a választások előtt. A csatorna hazai változatának ötlete már 2008 nyarán is felmerült.

Persze az ellenkezője is lehet: A görögöknél nagy a csőd, veszélyben az euró, sok hellén véleménye szerint ki kéne lépniük az eurozónából. Itthon meg Orbán Viktor sokszor beszól az EU-nak, de volt feszkó a médiatörvény miatt is. Mivel magyar adás elindítást a görög nyelvű csatornához hasonlóan anyagilag az Európai Bizottság támogatja elképzelhető, hogy az egész inkább egy Nyugat- Európa felől érkező "EU népszerűsítő kampány".

Van egyáltalán olyan, hogy EU-s propaganda?

Szerinted mi lesz a jellemző a Euronews hazai tudósításaira?
Kormánypropaganda
Kiegyensúlyozottság
EU-barát propaganda

facebook.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr594817180

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobbra húzó Euronews? 2012.10.03. 14:57:01

Véleményem szerint 2013 tavaszára kapunk az arcunkba egy magyar nyelvű, de európai hírtévét, mely pont jól jön a Fidesznek a választások előtt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása