A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi kapitánysága felfüggesztette a nyomozást a nagyobb értékre elkövetett lopás ügyében, amely során 3 millió forintot tulajdonított el a 2024. februárja óta hazánkban tartózkodó, eddig a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán tanuló 22 éves kínai állampolgár, Zhang Xiaochuan a Parallaxis Univerzum kreatív producere, Horváth Ádám Tamás lakásából. Az elkövető tartózkodási helye ismeretlen, ezért a rendőrség várja az ügy előremozdítását segítő információkat, amelyek hozzájárulhatnak az elkövető felkutatásához és felelősségre vonásához.
Az elkövető gyakran Christopher Zhang vagy Christopher Joseph Zhang néven mutatkozik be, a tavalyi év során pedig több alkalommal is jelentős pénzösszegeket csalt ki Horvátból tandíjra, albérletre, ételre, ruhákra, illetve kultúrális programokra, de minden esetben csak kölcsön gyanánt.
Január 6-án pedig 3 millió forint készpénzt tulajdonított el a kreatív producer lakásáról, majd másnap a kora reggeli órákban szinte mindenét hátra hagyva ismeretlen helyre távozott.
A nyomozás eddigi adatai, és a rendőrség által a sértett számára megküldött dokumentum szerint Zhang Xiaochuan megalapozottan gyanúsítható a cselekmény elkövetésével, azonban jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen. A rendőrség körözést adott ki ellene, és előállítását rendelte el.
Mivel az elkövetőt mindeddig nem sikerült felkutatni, a nyomozó hatóság a büntetőeljárást mindaddig felfüggesztette, míg az elkövető hollétére fény nem derül. Az eljárás felfüggesztése tehát nem jelenti az ügy lezárását, mivel a hatóság folytatja a nyomozást, ha új információk állnak rendelkezésre Zhang Xiaochuan tartózkodási helyéről.
A rendőrség tehát várja az ügy előremozdítását segítő információkat, amelyek hozzájárulhatnak az elkövető felkutatásához és felelősségre vonásához.
emTV.hu