Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Csalás és lopás áldozata lett Horváth Ádám Tamás

A kreatív producer segítséget kér az elkövető felkutatásához

2025. január 09. - emTV.hu

Horváth Ádám Tamás, a Parallaxis Univerzum kreatív producere összesen 9.700.000 forintos kárt szenvedett el egy csalás és lopássorozat következtében. Az ügy középpontjában egy Zhang Xiaochuan nevű, Kínából érkezett 22 éves férfi áll, aki a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán tanul, és gyakran Christopher Joseph Zhang néven mutatkozik be.

emtv.png

Zhang 2024 során több alkalommal is jelentős pénzösszegeket csalt ki Horvátból elsősorban tandíjra, albérletre és ételre, ruhákra, illetve kultúrális programokra, de minden esetben csak kölcsön gyanánt, majd január 6-án 3 millió forint készpénzt tulajdonított el a kreatív producer lakásáról, aztán ismeretlen helyre távozott.

A férfi január 7-én a kora reggeli órákban szinte mindenét hátra hagyva elhagyta albérletét – csak a legfontosabb iratait és néhány ruháját vitte magával. Társbérlőjének és a lakás tulajdonosának is anyagi kárt okozva, mivel az idő során jelentős lakbértartozást is felhalmozott. Zhang tartózkodási helye jelenleg ismeretlen.

Zhang rendszeresen manipulálta áldozatait, magát szegénynek és pénztelennek, vagy éppen bántalmazás áldozatának beállítva keltett szánalmat, hogy kihasználhassa például Horváth Ádám Tamás jóhiszeműségét. December végén például azt hazudta, hogy nagymamája halála miatt haza kell utaznia Kínába, de a rokonok által adott pénzből majd visszaadja a tartozását Horváthnak, ám visszatérve további haladékot kért. Azóta kétséget kizáróan bebizonyosodot, hogy ezidő alatt valójában Franiciaországban tartózkodott és a Párizsban élő barátjával töltötte az ünnepeket, és szó sem volt a nagymama haláláról vagy kínai utazásról.

A kreatív producer a lopás kapcsán rendőrségi feljelentést tett, az ügyről tájékoztatta az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot és felvette a kapcsolatot a Budapesti Gazdasági Egyetemmel is, de most a közösség támogatásában bízik, hogy előkerüljön az elkövető.

Amennyiben bármilyen információval rendelkezel Zhang Xiaochuan tartózkodási helyéről vagy tevékenységéről, kérjük, vedd fel a kapcsolatot az érintettel a horvath@emtv.hu email címen.

Ez az ügy nemcsak az anyagi kár miatt fontos, hanem mert felhívja a figyelmet arra, mennyire fontos a körültekintés, amikor másokban megbízunk. Horváth Ádám Tamás története arra figyelmeztet, hogy az efféle manipulációk nem csupán anyagi, hanem érzelmi sebeket is hagyhatnak maguk után.

Már a rendőrség is keresi az elkövetőt. Részletek itt!

emTV.hu 

csik_patreon.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr9218777174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása