Amikor bejelentették a Szex és New York előzménysorozatát, nem gyorsult fel azonnal a vérkeringésem. A méltán kult státuszba lépett szériából csak egy- két részt láttam, és noha a maga módján szórakoztatott, nem kapartam minden este a falat a folytatásért. A fiatal nézőkre koncentráló CW adón tegnap bemutatott előzmény-sorozat, a The Carrie diaries már más ligában játszik. „Ifjúsági”, a 80-as évek hangulatát próbálja hozni, mindezt az országos adón való sugárzás miatt (a Sex and the city kábeles volt) cici és káromkodás nélkül. Lássuk, mivel próbálják a táska és ruhafétises hölgynézőket a tévé elé ültetni, főleg, hogy a sorozat tavasszal már érkezik a Viasat3-ra.
1984-ben járunk. Egy connecticuti vidéki kisvárosban Carrie Bradshaw épp visszatér az utolsó középiskolai évére a nyári szünet után, ami alatt elvesztette édesanyját. Emiatt édesapja New York-ba küldi egy ügyvédi irodához gyakorlatra. Ez alatt egy ruhaáruházban (hol máshol) összefut a divatlap újságírónőjével, akinek megtetszik a vidéki ártatlansága, és elhívja egy menő buliba.
Röviden ennyi a pilot története. Nem egy nagy vasziszdasz, de nem is kliséhegyek gyűjteménye, valamint jól megalapozza a nagyvárosi lét, és a kisvárosi középiskolai „tini” élet közötti leendő konfliktusokat. Az első húsz percben megismerjük a két legjobb barátnőt, a három gonosz gráciát (e nélkül nincs tini sorozat), és suli jóképű új csávóját, akivel főszereplőnőnk anno első csókját váltotta, és persze Porsche-val jár, mert gazdagok a szülei. És kicsit bukik Carrie-re. Oké, EZ klisés.
A második húsz perc alapozza meg a manhattani kalandokat. Itt Larissa-n, a menő újságírónőn kívül csak másodpercekre látunk felvillanni karaktereket, de kezdetnek ez is megtette. Az első rész a műfajából adódóan kicsit sűrű, de még fogyasztható, erőlködéstől mentes. Nem biztos, hogy minden, az anyasorozatra utaló referenciát felismertem, de a narráció, és a naplóírás is jól volt integrálva.
A képi világ semleges, és tetszett, hogy nem akart másodpercenként a szemgolyómon kopogtatni, hogy „hello, ez a nyolcvanas évek!” A zenei válogatás első osztályú, kiválóan adja meg a hangulatot, alkalmazkodik az adott pillanathoz. Nálam hatalmas piros pont jár a Let the music play-ért, és csúnya fekete a Material girl béna feldolgozásáért. Ha Depeche Mode-ra futotta, erre miért nem, főleg ha már utalnak is rá a történet során? Arra azért kíváncsi vagyok, hogy a többi részre is jut-e ennyi a feltételezhetően drága jogdíjas slágerekből.
A színészek kiválasztása jól sikerült, az eddig főleg filmekben szereplő AnnaSophia Robb jó választásnak tűnik, és a többiek se lógtak ki elsőre, a kicsit erőltetetten lázadó lánytestvért leszámítva. A fiúk jóképűek, a lányok csinosak, a leendő new yorki baráti kör (gondolom azért mutatták őket) extrém és színes.
Bevallom, férfi létemre kellemesen csalódtam a Carrie naplójának pilotjában, mert sokkal rosszabbra, izzadságszagúbbra számítottam. A folytatás sikeressége (a kinti nézőszámon felül) azon múlhat, hogy mennyire tudják ezt a szintet, igényességet tartani, és a felvillantott szabványos tini vonalat (szerelmi csalódások és intrikák, szüzesség, eltávolodó barátnők versus a manhattani élet és éjszaka kihívásai) jól integrálni az anyasorozat miatt „kötelező” elemek közé.
A fentieket figyelembe véve az első részt 3/5-re értékelem. Nem fogom nézni, de jól éreztem magam a 42 perc alatt, és bátram ajánlom a stílus kedvelőinek, és még annál is jobban a Szex és New York rajongóknak. Kíváncsian várom hozzászólások formájában, nekik mennyire jött be.
