Érkezik a Psych – Dilis detektívek ötödik évada

2014. február 11. 12:30 - emTV

Február 17-től, minden hétköznap 18:20-as kezdéssel

universal.jpgFebruár közepén kezd a Psych ötödik évada a magyar képernyőkön, a kezelhetetlen páros pedig az eddigieknél is őrültebb kalandokkal jelentkezik. A 16 részes etap alatt Shawnék kis híján munka nélkül maradnak, de ezúttal Gus is a szokásosnál jobban elemében lesz. A mondvacsinált látnok bajtársa ugyanis kis híján faképnél hagyja kollégáját, ám a bonyodalmak még csupán csak ekkor ütik fel a fejüket. Így a páratlan páros tagjainak igencsak szükségük lesz egymásra.

psych5.jpg

A sorozatba régi ismerősként visszatér Freddie Prinze Jr. is, hogy a dilis detektívekkel közösen állítsa meg E.T-t. Igen, az új évadban lesznek földönkívüliek is, de néhány pórul járt szeretővel is meg kell birkózniuk hőseinknek. David Lynch klasszikus sorozata, a Twin Peaks is megkapja majd a magáét, amikor ugyanis Shawnékat egy ködös, esőáztatta kisvárosba hívják nyomozni, szó szerint elszabadul a pokol.

A jelenleg futó legviccesebb nyomozós sorozat február 17-től, minden hétköznap 18:20-as kezdéssel lesz látható a Universal Channel műsorán. A dilis detektíveket pedig igazán nem érdemes elhanyagolni, mert ha kicsukják őket a verandára, akkor a kulcslyukon keresztül jönnek vissza.

Redlemon

fb.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr465809195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása