Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Már 8 éve leforgatták az Így jártam anyátokkal végét

Attól tartottak, hogy valamelyik szereplő felismerhetetlenné válik

2014. március 07. - emTV.hu

cc.jpgMárcius 24-én az utolsó évadával jelentkezik az Így jártam anyátokkal, a magyar rajongók végre megtudhatják, hogyan ismerkedett össze Ted a sárga esernyős lánnyal. Sok sorozatnál az utolsó pillanatokig eldöntetlen kérdés, hogyan fejezzék be az írók a történetet, a Comedy Central szitkomjánál azonban ez a probléma fel sem merülhetett. A készítők már nyolc éve leforgatták a széria végét, hátha valamelyik szereplő felismerhetetlenné válik.

ija8_2.jpg

Vége a várakozásnak, március 24-én megérkezik a Comedy Central képernyőjére az Így jártam anyátokkal mindent lezáró utolsó évada. A sikersorozat 2006-ban még a második évadánál tartott, amikor a készítők úgy döntöttek, itt az ideje leforgatni a befejezést. A szitkom egyik visszatérő motívuma volt évekig, hogy az epizódokban Ted már tinédzser gyerekeinek mesélt, akik egy díványon ülve hallgatták az anekdotákat. Nyolc éve azonban a sorozat írója és producere, Carter Bays és legénysége elhatározta, nem érdemes kockáztatni. A gyerekszínészekkel az évek alatt bármi történhet, elhízhatnak, növés közben megváltozhatnak úgy, hogy a közönség rájuk sem ismer.

ija8_1.jpg

Így Bays és producer társa, Craig Thomas kézen fogta Ted jövőbeli gyerekeit alakító színészeket, David Henrie-t és Lyndsy Fonsecát, leültették őket arra a bizonyos kanapéra egyetlen operatőr társaságában. Leforgatták a világszerte népszerű szitkom befejezését, a szalagot pedig elzárták a külvilág szeme elől. Azóta sem került idegen kezekbe, pedig nem egy nagysikerű mozifilmet sikerült már premier előtt kiszivárogtatni az internetre. Az Így jártam anyátokkal végét úgy védik, mint a Coca Cola receptjét.

Az utolsó évadban pedig egy, a főszereplők számára különösen fontos hétvégét tölthetünk el Tedékkel: a nőcsábász Barney és a nagyszájú Robin esküvőjét.

ija8_3.jpg

"Mindig ez volt a terv - mondta el Craig Thomas producer, majd hozzátette -, tudatosan haladtunk a nagy fináléig és egy jól átgondolt üzenettel szeretnénk majd elengedni a nézők kezét a befejezés után."

"Nyolc éves tervünk volt. Ehhez képest végül kilencet kaptunk" - nyilatkozta Bays, az Így jártam anyátokkal társkészítője, majd lerántotta a leplet arról is, hogy egy esetleges kasza esetén ki lett volna Ted jövendőbelije.

"Victoria volt a vészmegoldás, akivel kedvenc építészünk még az első évadban, egy esküvőn találkozott először." Szerencsére nem ide futott ki a történet.

Március 24-től este 20:00-kor idehaza is bemutatkozik az Így jártam anyátokkal utolsó évada, csak a Comedy Central műsorán!

via Red Lemon Media // Comedy Central

fb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr625848761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása