Elindult a Yolo Világ, megvan az első kieső

2014. július 11. 16:00 - Ádám // emTV.hu

A valóság az élet show-ja

444_yolovilag.jpgMár javában zajlik a 444 valóságshow-ja, a Yolo Világ, hat tinédzserrel, akik életükben először járnak a Balaton Soundon. Egy reality-ben természetesen szavazni is lehet, méghozzá arra, aki szerinted nem elég yolo, és inkább menjen haza másnap reggel nyolckor.

Az első részben megtudhattuk, hogy az egyébként későbbi első kieső, a 19 éves szupercuki Balázs calici vírus-fertőzéssel érkezett, mert már kora reggel rájött a hígfosás. A 17 éves Titanilla épp az indulás előtt szakított a barátjával, mert az nem bízott benne eléggé, a szintén 17 esztendős Vera pedig édesanyjával azt kamuzta apjának, hogy a lány csak hostess-kedni megy. Megismerkedhettünk még a kissé nagyképű 19 éves Szeszével, aki már annyira yolo, hogy szétesik, ezért tudta, hogy bekerül az adásba, mert a castingon nagyon odatette magát. A 16 éves Yánosról csak annyit sikerült megtudnunk, hogy kurva sokat kellett utaznia, míg Zamárdiba ért.

Az első kieső Balázs lett, helyére a 16 éves Zalán érkezett, aki szívesen felgyújtaná Pestet. Tessék szavazni!

emTV.hu

fb_post.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr596500635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása