Szemtelen jogi drámasorozat érkezik az AXN-re

2014. október 28. 19:30 - Ádám // emTV.hu

A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? egy igazán kéjes sorozat

axn.jpgAz idei tévés évad egyik legnagyobb szenzációja, a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? alig egy hónappal az amerikai premier után már Magyarországon is bemutatkozik. A tengerentúlon nézettségi rekordokat döntő sorozatot hétfőnként láthatjuk az AXN műsorán.

hogyanusszunkmegegygyilkossagot.jpg

A főszereplő a kétszeres Oscar-jelölt Viola Davis, sorozatbeli szerepe szerint Annalise Keating, aki elismert ügyvédi praxisa mellett a philadelphiai egyetem jogi karán professzorként dolgozik. Keating "Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?" elnevezésű szemináriumán saját eseteit elemzi a diákokkal, az életszagú feladatok pedig igencsak lázba hozzák a hallgatóságot. A professzorasszony a diákok munkáját azzal is motiválja, hogy felajánlja, a kurzus legkiválóbbjait beveszi saját csapatába dolgozni. A briliáns és karizmatikus védőügyvéd professzor ekkor még nem sejti, hogy ifjú csapatának hamarosan az életben is kamatoztatnia kell az órán megszerzett tudást.

A professzor asszony karaktere az őt alakító Viola Davis szerint nem fogja magát azonnal belopni a nézők szívébe: Annelise egy nagyon karakán nő, aki tele van belső feszültséggel. Keménynek mutatja magát, de valójában törékeny. Elsőre nem is feltétlenül szimpatikus, de pont ettől lesz izgalmas a karaktere.

Aki szereti a kirakósokat, az ezt a sorozatot imádni fogja. A Keating professzor óráján feldogozott esetek mellett ugyanis van egy másik gyilkossági szál is, amelyről hétről hétre újabb részleteket ismerhetnek meg a nézők – meséli Davis. – Minden mellékszereplőnek van egy saját története, ezek a sztorik pedig ezer szállal kapcsolódnak a központi szálhoz. Egyet ígérhetek: unatkozni nem fognak a nézők.

A leendő magyar rajongóknak jó hír, hogy a sorozatot tizenöt részesre bővítik. Mindez nem meglepő figyelembe véve, hogy az első rész az idei ősz legmagasabb nézőszámával debütált: tizennégymillió nézőt vonzott a televíziók elé. Íme egy kis kedvcsináló, aminek higgyétek el, nem egyáltalán ragadja meg a sorozat lényegét.

A sorozat több szálon fut; amolyan flash forwardként látjuk a relatív jelent, ezzel párhuzamosan zajlik a fő cselekmény három hónappal korábban, ez adja a sorozat átívelő szálát, valamint a részenkénti szokásos egy-egy jogi esetet is az arcunkba kapjuk, de a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? egyáltalán nem egy szokásos jogi dráma sorozat.

Ahogy azt már fent is olvashattátok, Viola Davis (magyar hangja Bognár Gyöngyvér) alakítja Annalise Keatinget. Keating olyan, amilyennek a jogi kar egyik vezető professzorát el szeretnénk képzelni: briliáns elme, szenvedélyes és kreatív. Sőt, ennél sokkal több: szexi, elbűvölő, kiszámíthatatlan és legfőképp nagyon veszélyes. Legyen akár a bíróságon, akár a tanteremben, ő az a megfélemlíthetetlen védőügyvéd, aki a legdurvább bűnözőket védi. Látszólag a professzor asszonynak mindene meg van – karrier és szerető férj. De ez csak a látszat.

Wes Gibbins egy született vezető, csak nem tud róla. Az Alfred Enoch (magyar hangja Czető Roland) által megformált karakter a szomszéd-fiús kinézetével kilóg a társai közül. Annalise Keating szárnyai alatt azonban hamar eltűnik a fiú kisfiús bája. Hamar a jogi igazságszolgáltatás sötét oldalán találja magát.

Senki sem akarja az Aja Naomi King (magyar hangja Andruskó Marcella) által játszott Michaela Prattnél jobban lenyűgözni Keatinget. Valójában nem csak lenyűgözni akarja, hanem tökéletesen olyanná akar válni, mint Annalise.  Michaela egy ambiciózus fiatal nő, aki születésétől fogva tudja, hogy kire kell támaszkodnia. Mindezt példás önéletrajza és sikeres vőlegénye is alátámasztja. Mindig ő a legpedánsabb diák, akinek elsőként lendül a magasba a keze, készen arra, hogy bármelyik professzort lenyűgözze. De vajon Annalise-nél is célt ér?

Jack Falahee (magyar hangja Fehér Tibor) alakítja Connor Walsh-t, a legokosabb embert a teremben, legalábbis saját véleménye szerint. A fenti képen is látható szexi, ravasz meleg szívtipró megszokta, hogy minden díjat elhoz, és minden versenyt megnyer. Így nem meglepő módon azonnal el is kezdődik az ádáz harc közte és Michaela között Annalise kegyeiért.

Végül, de nem utolsó sorban a Karla Souza (magyar hangja Szilágyi Csenge) által megszemélyesített Laurel Castillo egy titkos fegyver. A csendes, érzékeny, idealista lány azért iratkozik be a jogi egyetemre, hogy segíthessen a kevésbé szerencsés embertársain. Örökké a periférián mozog, kerüli a rivaldafényt, így könnyen eléri, hogy társai alábecsüljék. Senki sem látja a kislányos álca mögötti sötét oldalát. Annalise-t kivéve.

Mindenképp megemlíteném még, hogy a sorozatban újra láthatjuk a Gilmore Girls Paris Gellerjét, Liza Weil-t (magyar hangja Soleczki Janka) is.

További magyar hangok: Matt McGorry (Molnár Levente), Katie Findlay (Csuha Borbála), Charlie Weber (Czvetkó Sándor), Billy Brown (Kálid Artúr)

Magyar szöveg: Imri László, szinkronrendező: Dezsőffy Rajz Katalin, stúdió: SDI Media Hungary

Jómagam is követem a sorozatot, így tapasztalatból mondom, a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? (How To Get Away With Murder) egy szemtelen jogi drámasorozat, mindenkinek csak ajánlani tudom! Bemutató hétfőn este kilenckor az AXN műsorán!

emTV.hu // AXN // Műsorvízió

facebook.jpg

zzepg_fav.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr486840645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása