Szomorú sorsra jutottak a körzeti tévék és rádiók

2015. március 16. 20:55 - Ádám // emTV.hu

Az utolsó stúdiókat is kiürítik

mtva.jpgBár a megújult M1-en büszkén mutatták be a csatorna tudósítóit, ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy közel negyven év után végleg bezárták a regionális rádió és televízió utolsó stúdióit is, miközben a közszolgálati műsorgyártás bizonyos elemeit egy magáncég veszi át.

Szegeden, két különálló szerkesztőségben közel száz munkatárs készítette évtizedeken át a körzeti rádió és tévé önálló műsorait. Adás már évek óta nincs, most pedig a stúdiók épületeit kiürítik, a munkatársak egy részét elküldik – számol be riportjában a Szegedi Városi Televízió.

A városi tévé szeretett volna interjút és információt kérni a közmédiától, de az MTVA Sajtóosztálya, ahogy az egyébként lenni szokott (három hete hiába kérem a csatornahangok frissítését, nem kapok választ, pedig tényleg szépen kérem,) szóval a Cég nem kívánta kommentálni a történteket. Sajtóértesülések szerint a két szegedi épületet, melyben eddig a körzeti rádió, valamint a televízió volt, az MTVA visszaadja az államnak.

A dolgozók egy részének felmondtak. A közszolgálati műsorgyártást egy magáncég vette át, melynek tulajdonosai arra hivatkozva, hogy "nyugalmat akarnak magunk körül", nem kívánnak nyilatkozni és az új gyártóbázisra sem engedték be a szegedi tévé stábját forgatni. Azt azonban sikerült megtudniuk, hogy nemzetiségi és nemzetközi műsorokat gyártanak majd, illetve beszállnak a hírkészítésbe, ami egyben remek megfogalmazás, hiszen tudjuk, hogy a közmédia előszeretettel készít megrendelésre jóhíreket.

A pécsi közszolgálati média is hasonló sorsra jutott.

emTV.hu // Szegedi Városi Televízió

facebook.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr317276145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása