Hetven éves lett Sylvester Stallone

2016. július 06. 12:35 - emTV

A Paramount Channel filmmaratonnal ünnepli a színészt

paramount.jpgMa tölti be a hetvenet Sylvester Stallone. A színész emlékezetes alakításai mellett a rendezés, a forgatókönyvírás, sőt, a festés terén is sikeres. A sokoldalú Sly születésnapját ma filmmaratonnal ünnepli a Paramount Channel, amelynek kapcsán, íme, néhány érdekesség a sztárról.

Sylvester Stallone jellegzetes, keménységet sugárzó arckifejezéséért semmit nem kellett tennie. Sőt, gyermekkorában talán inkább lett volna átlagos kisfiú, hiszen társai sokat csúfolták azért, ami később milliárdokat hozott neki a konyhára. A jellegzetes Sly nézés ugyanis nem a színészi játéknak, sokkal inkább egy ügyetlen orvostanhallgatónak köszönhető. A kis Stallone-t ugyanis úgy fogták meg fogóval, amikor a világra segítették, hogy közben az idegek maradandóan sérültek a szemhéján és a száján.

A Felpörgetve, a Daylight – Alagút a halálba, Az igazság fáj és a Copland című filmek sztárjának csak teher volt az iskola: több mint tizennégy intézményből rúgták ki. Ráadásul Sly mindig is hős szeretett volna lenni, ezért az iskolai uniformis alatt szuperhős jelmezt hordott. Egyszer még a hálószoba ablakból is kiugrott egy esernyővel, bízva a szerencsés földetérésben. Az esetet megúszta egy kulcscsonttöréssel, és így később a filmjeiben igazi túlélőként tündökölhetett.

A kétszer Oscar-díjra jelölt, Golden Globe-díjas színész játékát minden idők legtöbb Arany Málna jelölésével is jutalmazták. Harmincszor nominálták a negatív díjra és ebből néhány alkalommal nyerni is tudott: négyszer kapta meg a legrosszabb színész, és egyszer a külön neki kitalált, az Évszázad Legrosszabb Színésze kitüntetést. Mindezek ellenére viszont az elismerést is megérdemli erőfeszítéseiért. A Rocky IV forgatásán például Dolph Lundgren olyan erősen szíven ütötte, hogy kórházba került, a Ramboban eltörtek a bordái, a Feláldozhatókban pedig a nyaka sérült meg komolyan.

Sly az első Rocky film forgatókönyvét három nap alatt, felesége segítségével írta meg Muhhamad Ali és Chuck Wepner legendás összecsapásának hatására. Sok-sok módosítás után Irwin Winkler és Robert Chartoff producer páros akarta megvenni a jogokat 350.000 dollárért, de Stallone szereplése nélkül. Sly-nak és várandós feleségének akkor még csak alig száz dollár félretett pénze volt, ő mégis elutasította az ajánlatot és megtartotta a jogokat. Később egy előnytelenebb szerződést írt alá, ami viszont lehetővé tette, hogy szerepeljen az alkotásban.

Az 1976-os Oscar-díjátadón nagy meglepetés érte, amikor a legjobb női mellékszereplő jelöltjeinek neveit olvasta fel. Miközben a kamerába beszélt, nem vette észre, hogy valaki mögé osont, majd csak ennyit hallott: „Elloptad a forgatókönyvem”. A legendás Muhammad Ali szólalt meg mögötte, majd viccesen bokszolni kezdett a meglepett színésszel. Én vagyok Apollo Creed – kiabálta Sly-nak Ali, miközben a levegőbe öklözött.

Sylvester Stallone születésnap ma 16:10-tól a Paramount Channel műsorán!
16:20 Felpörgetve // 18:45 Daylight – Alagút a halálba // 21:00 Az igazság fáj // 23:15 Copland

emTV.hu // Red Lemon Media // fb-fotó: Variety

fb.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr458870164
süti beállítások módosítása