Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Ők vezetik idén az Eurovíziós Dalfesztivált

Először lesz három férfi házigazdája a dalversenynek

2017. március 05. - emTV.hu

eurovision.jpgAz Eurovíziós Dalfesztivál hatvankét éve alatt Oleksandr Skichko, Volodymyr Ostapchuk és Timur Miroshnychenko személyében most először három férfi vezeti majd a nagyszabású showműsort. Idén a sokféleség ünneplése lesz a mottó a május 9 és 13. között Kijevben megrendezésre kerülő dalversenyen.

A huszonöt esztendős színész-komikus és televíziós műsorvezető Oleksandr Skichko, valamint a harminckét éves Volodymyr Ostapchuk rádiós vezetik majd a színpadi showt, a harminc éves Timur Miroshnychenko pedig a zöld szoba házigazdája lesz. Miroshnychenko egyébként 2009-ben és 2013-ban már vezetett két Junior Eurovíziót, és túl van néhány nemzeti dalválasztó celebrálásán is. A fiúk fotózásáról készült videó itt látható!

A szervezők nem kifejezetten három férfit akartak, de a castingon nagyon meggyőzőek voltak. "Nagyon jól együtt tudnak működni, profik, jó humorúak, szeretnek improvizálni, és egyébként sem volt még ilyen az Eurovízión", így a producerek egy ilyen felállásban kezdtek el gondolkodni. Az első, 1956-os dalfesztivál óta a második alkalom, hogy nem lesz női műsorvezető, míg először lesz három férfi házigazdája a rendezvénynek.

Szakemberekből sem lesz hiány: Christer Björkman, a svéd Melodifestivalen, illetve a 2013-as és a 2016-os ESC producere lesz a felelős a fellépők színpadi megjelenéséért, de a 2005-ös Eurovízió és a 2009-es Junior Eurovízió, valamint a 2012-es futball Európa-bajnokság kereskedelmi igazgatója, illetve a biztonsági igazgatója is közreműködik a show megrendezésében.

A dalverseny vizuális megjelenéséről itt egy rövid angol nyelvű összefoglaló-videó. Az idei mottó Celebrate Diversity, azaz "ünnepeljük a sokszínűséget" lett.

Hazánkat Pápai Joci Origo című száma képviseli Az első elődöntő május 9-én, a második május 11-én, a döntő pedig május 13-án kerül megrendezésre a tizennégyezer férőhelyes kijevi  Nemzetközi Kiállítási Központban. A műsorszámot a Duna élőben sugározza.

emTV.hu

fb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr7012314379
süti beállítások módosítása