Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

A Rick és Morty szinkronizálásán jártunk

Háda János és Baráth István szinkronizálják a pénteken induló sorozat címszereplőit

2017. november 27. - Ádám // emTV.hu

A négy esztendővel ezelőtt indult, mindössze harmincegy epizódos Rick és Morty már most óriási rajongótáborra tett szert itthon. Viszont a Dan Harmon és Justin Roiland által megalkotott világ nem pusztán a Comedy Central már egy hónapja ügyesen gerjesztett hype-ja miatt szippant be az őrült tudós és unokájának dimenziók közötti utazásába. A pop-kulturális utalásokban bővelkedő sorozat humora nagyszerű, a magyar változat munkatársai pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy méltó szinkront készítsenek a már-már kult-státuszba emelt szériához. A Comedy Central, a Red Lemon Media, és legfőképpen az Active Stúdió jóvoltából erről az elmúlt héten a saját fülemmel is megbizonyosodhattam.

rick_es_morty.jpg

"A Viacom rendszerint javaslatokat kap a szinkronhangokra, és ezekből választunk vagy esetleg új hangokat kérünk. Most tudtuk, hogy hatalmas a közönség várakozása és elvárása, így kiemelt figyelmet fordítottunk a szinkron castingra"

– mondta az emTV.hu-nak Szűcs László, a Viacom kommunikációs igazgatója. Ennek ellenére az elsőként az emTVkettőn megjelent szinkronlista óta többen adtak hangot nemtetszésüknek, mert Rick magyar hangjának Háda Jánost választotta a csatorna. A sorozat szinkronrendezője Kemendi Balázs nem ért egyet az előre fanyalgókkal:

"Amellett, hogy szinkronrendező vagyok, szinkronrajongó is vagyok. Ezért én mindig azt mondom magamnak rajongóként, hogy esélyt kell adni. Ha utána sem tetszik, akkor az egy teljesen adekvát vélemény"

– fogalmaz az egyébként geek rendező, úgyhogy biztosak lehetünk abban, hogy ha szükséges, Torma Péter szövegét akár korrigálja is, hogy minden Star Trek utalás a helyén legyen. De vajon a munkálatok kezdetekor milyen instrukciókkal látta el Háda Jánost, aki korábban csak a casting során látott belőle egy rövid részletet?

"Azt mondtam, hogy a Vissza a jövőben Dokija, csak alkoholista, aki a jelenetei legnagyobb részében illuminált állapotban van, ebből fakadóan pedig igen sokszor büfögve beszél – vagy legalábbis büfi van a beszédben. De a Rick és Morty tipikusan az a történet, amit ha látsz, akkor tudod, mert szavakkal leírhatatlan."

A címszereplőket eredetiben szinkronizáló Justin Roiland egyébként többször is bepiálva állt a mikrofon elé, többnyire a büfik is valódiak, a szöveg pedig nem ritkán improvizált. Roiland néhol őrült ritmusát felvenni pedig még a legprofibbaknak sem mindig könnyű, ezért Háda Jánost kérdeztem arról, mennyire gyűlik meg a baja a figurával:

"Volt már néhány ilyen szerepem, de kevés közöttük az ennyire nehéz. A sorozat stílusa miatt rengeteg a szöveg, és amellett, hogy rekeszteni kell, nagyon-nagyon gyorsan kell beszélni. A szöveg sem egyszerű, sok nyelvtörő van benne"

– mondja a művész nem sokkal azután, hogy néhány perccel ezelőtt még a műteremben énekelt és rappelt.

"Sok olyan rajzfilm van, ami nem hoz kihívást; az ember megtalálja a figura hangját és onnantól kezdve megy. Most már Ricket is kezdem megszokni annyira, hogy sokszor egy-egy tekercset már próba nélkül is fel tudunk venni. Kezdem megismerni.

Egy-egy hosszabb monológot nagyon át kell fogni, ráadásul úgy rajzolták meg, hogy általában mindennek gesztusra kell kerülnie. Nem egyszerű. Nagyon jó kihívás, nagyon jó feladat, csak a nehézsége, hogy rekeszteni kell, és a nap végére az ember már egy kicsit érzi a torkát. 

Nagyon sokan tudnak pontosan szájnyitástól szájzárásig beszélni, mert azt technikában meg lehet tanulni, az csak ritmus kérdése. Magát a figurát, azt az elképzelést, amit látunk a vásznon, az embernek magába kell engednie, és azt úgy visszaadni, az a nehezebb dolog. De a szinkron nem leutánzása valakinek, hanem a leképzése egy figurának. "

Arra a kérdésre, hogy mit gondol a karakterről, először csak nevetve annyit mondott:

"Borzasztó"

– majd komolyabban is kifejtette:

"Rick egy elképesztően jó figura, és nagyon-nagyon sokat beszél. Nagyon egyedi, nagyon érdekes karakter. Benne van a Vissza a jövőbe Doktora, benne van a Phineas és Ferb Doofenshmirtz-ce, egy nagyon sok figurából összegyúrt karakterről van szó.

Az elején, amikor elkezdtem, csak annyit tudtam mondani, hogy elmebeteg. Most már tudom, hogy minden résznek van valami olyan tartalma, ami üzenetet is hordoz, de szeretem ezt a fajta elmebetegséget, amikor az ember már el sem tud képzelni ekkora álltságot."

Baráth István, Morty magyar hangja A Simpson család híres kanapé-gagjében már szinkronizálta Morty-t (de mint a csatornától megtudtam, nem ez volt a döntő szempont most). Viszont jól ismeri a sorozatot, és már előre volt elgondolása arról, hogy ki kölcsönözze hangját karakterének:

"Kifejezetten akartam a szerepet. Semmi ego, de úgy voltam vele, hogy ha ezt valaha elkezdik magyarul, egy nevet tudok a sajátomon kívül, Hamvas Daniét. Ő az, akit akár mindkét szerepben el tudtam volna képzelni; Rickként és Morty-ként is.

Remélem elfogadnak a nézők és nem fognak megkövezni, amikor meghallják a hangomat!"

– teszi hozzá szerényen, majd arról kérdezem, milyennek tartja Morty-t:

Mint önmagamat, iszonyat önbizalomhiányosnak. Abszolút tudok vele azonosulni. Kicsit talán fejlettebb vagyok nála, de azért ott van bennem a kis belső Morty."

Baráth István egyébként nagy Adult Swim rajongó, de nem gondolta, hogy ez a sorozat valaha is megérkezik Magyarországra. Ezzel kapcsolatban meg is kérdeztem a Comedy Centralt, hogy érkeznek-e további agymenések a Cartoon Network felnőtteknek szóló csatornájáról. A válasz sajnos lehangoló azok számára, akik szívesen néznék a Robot Chickent vagy más hasonló programokat.

"Jelenleg nincs tervben más Adult Swimes tartalom. Az oda készülő epizódok rövidebbek, mint ami a Comedy Centarlon megszokott, eleve szűkebb réteghez is szólnak, még az USA-ban is, és nagyon sok olyan poénnal dolgoznak, ami az amerikai közegre utal és nem átültethető.

A Rick és Morty napjaink legkülönlegesebb animációs sorozata, régóta szerettük volna elindítani. Az animációs műfajban a Family Guy óta nem volt ekkora áttörés. Azért csak most mutatjuk be, mert szerettük volna biztosítani a sorozat folyamatosságát, és ezt a három évaddal egyben már meg tudjuk tenni."

Tény, hogy az animációs műfajban a Family Guy óta nem volt ekkora áttörés, a kérdés már csak az, hogy vajon képes lesz-e olyan kult-sorozattá válni itthon, mint a South Park, vagy a már említett Family Guy?

Rick és Morty premier – dupla epizóddal
december 1. péntek 23:30
Comedy Central

emTV.hu [exkluzív]

A látogatásra 2017. november 22-én került sor.

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr113368443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása