Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

A négy mesterzenész

Megvan a The Voice zsűrije

2012. augusztus 09. - wolfclaw

kritika.jpgAmióta kihunyt a Megasztár fénye, mást sem hallani, minthogy hozzánk is elért a „The Voice” című műsor. Nagyon kellett már, mert tehetségkutató nélkül nem tudunk meglenni. Kell, mint egy falat magyar dinnye! Azt hirdetik a TV2-nél, hogy ez most más lesz, mert ide minden jött- ment, gyalulatlan fahangút nem engednek be, és így nem lesz miből kitermelődjön egy újabb Bikicsunáj vagy Sugera Bugera. Itt már csak igazi tehetségeknek van hely, akik kis romkocsmák mélyén zenélgetnek a félázsiai származású értelmiségieknek. Olyanoknak, akiket már nem kell bemutatni a kottának, de eddig valamiért nem tudtak kitörni. Na de majd most!

the_voice_zsuri.jpgPersze ehhez kellenek neves ítészek, akik mesterként segítik majd a kiválasztottakat. Úgy tűnik sikerült is levadászni mind a négyet. Az egyik Mester (mivel mentor nem lehet) Caramel lett. Én elismerem a tehetségét, és hogy olyan dalokat adott már a hazai poptörténelemnek amik sokáig fennmaradnak – bár a Lélekdonor sosem lesz akkora sláger mint mondjuk a Táncoló fekete lakkcipők – mégis azt gondolom, nincs akkora nev,e mint amekkorát tulajdonítanak neki. Csak azért, mert megnyerte a második Megasztárt és sokat tett a romaságért, még nem lett a szakma nagy öregje. Viszont nála is jobban kiakasztott a másik választás. Mintha a Róna utcában túlaludták volna magukat.

Kinek a buksijába ugrott bele Malek Andrea és miért? Így akarnak ráverni az RTL-re, hogy aztán a Story-t teletölthessék a faszábbnál faszább szalagcímekkel, hogy pl: „Testvérharc”, „Malek Maleknak farkasa”, stb? Vagy csak azért találták ki, hogy cserébe odaadja nekik a „Gyere, hangolj rám” című dalát, amit majd elzingelhetnek a versenyzők Csillagdal helyett? Lehet felhozni mentségnek hogy ünnepelt sztár Bécsben, meg itthon is milyen sikeres színésznő volt és ezért úgy gondolták megfelelő ember, de ettől még nem érzem, hogy nem volt más erre a feladatra.

Amikor még hozzátették Mező Misi (Magna Cum Laude) nevét is a listához egy picit lehiggadtam, de még mindig nem voltam elégedett. Nehogy már mi ne tudjunk valaki olyat odaültetni, akinek a háta mögött van pár évtized szakmai múlt. Elfogadom, hogy kellenek Christina Aguilera-k, de azért mi is fel tudnánk mutatni egy Sir Tom Jones kaliberű énekest. Állítólag megkeresték Kóbor Mekit (Omega), Bill kapitányt (Deák Bill Gyula). Ha a szakmaiság lett volna a vezérelv, akkor biztos ott ülne a Mesternégyesben mondjuk Horváth Charlie vagy D. Nagy Lajos, de a fő szempont valószínűleg az volt, hogy találjanak egy bulvárkompatibilis személyt. Sikerült, mert Somló Tamás mostanság úgyis inkább a válása kapcsán volt fontos, nem a munkássága miatt.

Még nem tudom milyen lesz „Magyarország hangja”, de titokban drukkolok. Várom, hogy a négy Mester mire kapja fel majd a fejét (akarom mondani mire fordítja meg a székét) és nagyon várom a kis padavanok produkcióit, mert ideje valami komolyat elénk tenni! Tessék gondozni a tehetséget, mert várnak még bőven a felfedezésre. De most szólok, ha azt látom majd hogy a „The Voice” nem más, mint a Megasztár 7 csak álruhában, akkor a producert rákötözöm a keverőpultra és a potmétereket távvezérléssel fogom tologatni alatta!

Egy napon mikor Micimackónak
semmi dolga nem akadt.
Körülnézett a tévés műsorpiacon,
hogy találjon valami Megasztárosat.
Átment aztán Malackához,
hogy megnézze mit csinált.
De nem volt otthon senki éppen,
mert Malacka egy castingon álldigált.
Minél inkább nincs ötlet,
annál többet veszünk át.
Minél többet veszünk át,
annál inkább nincs ötlet.
Nincs sok idő a Voice-ig,
találjunk mestert tízig.
Nincs sok idő a Voice-ig,
de a bukszánk hízik!

komment_v2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr824702904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása