Soha nem volt a szívem csücske a Magyar Televízió. Mindig azt hangoztattam, hogy ha a Maradj talpon!-t és az Esti mesét nem veszem figyelembe (Forma-1 nálam nem nyom a latba e tekintetben), akkor a királyi tévé adása nézhetetlen. Most ha nem is dőlt le a fal, de hajszálrepedés keletkezett rajta, hála a „Sapkás lovag” női változatának.
A Közel-Kelet Tvrtkoja olyan riporter aki akkor is elmegy a pokolba, ha nem küldik. Valaha a Híradóban tudósított a kis frontkóros (Ő hívja magát így a saját blogjában), majd a Nagy Leépítésben majdnem utcára került, de szerencsére megkegyelmeztek neki, és csak egy délutáni kulturális beszélgetős időkitöltőbe száműzték műsorvezetőnek.
Aztán valamilyen csoda folytán saját műsora lett Bábel néven. Ebben próbálja megmutatni milyen szerinte a világ. A legutóbbi adásban börtönbe vonult, hogy meglássa miként zajlik az élet ott, túl a rácson. Máskor nem hatott meg „Égig érő fürt” kisasszony tevékenysége, de ez a téma felébresztette bennem a kíváncsiságot.
Illetve nem is a téma, hanem a feldolgozása, hiszen ahogy Hesna is elmondta a bevezetőjében, ez már lerágott csont. Annyi dokumentum- és játékfilm készült már a dutyiról, hogy újat már nem igazán tudnak mutatni. Én mégis megadtam az esélyt, de biztonság kedvéért megkértem a házi szakértőmet hogy legyen kedves végignézni velem a műsort. Gondoltam drága feleségem több évi smasszer tapasztalata hatékony segítség lesz ha valami oltári baromság hangzana el adásban, amire esetleg én nem figyelnék fel.
Meglepődtem, de az egy óra alatt egy „ez faszság” sem hagyta el a száját, ami azt jelenti, hogy nem beszéltek hülyeségeket (ami valljuk be nem jellemző a köztévére manapság). Szerencsére nem a fogvatartottak nyomorúságos körülményeiről volt szó, helyette elmentek Balassagyarmatra, ahol foglalkoznak a rabok lelkével, pontosabban fogalmazva igyekeznek segíteni az elítéltek társadalomba való visszailleszkedésében. Néhány éve a börtönkápolna freskóját újították fel a szociális megőrzésen bentlévők, most pedig előadták a Hófehérke musical verzióját.
Első ránézésre nagyon furcsán hatott, hogy az egymázsás kisebbségi, akit emberölésért csuktak be boldogan átmegy gyerekbe a játék öröméért. Hiszen ez nem csoportterápia, ahogy a pszichológus is megfogalmazta hanem játék ami egyben egy pozitív példa is. Egyébként az előadáson ott vannak a rabok családtagjai is. Ez mégiscsak szívderítőbb a kölyköknek, mint üldögélni és aput nézni, amint a másik felére ültetik egy hosszú asztalnak „mákosba” (rabruha) öltöztetve.
Az pedig még meglepőbb volt, hogy simán hajlandóak voltak erről nyilatkozni az érintettek.
Aztán átrepültünk Amerikába, ahol megismerkedhettünk Brian Price-szal, aki tizennégy évet húzott le a texasi huntsville-i "Walls Unit" büntetés végrehajtási intézetben. Amiért érdekes lehet a börtön az az, hogy itt átlagosan tizenhat rabot végeznek ki évente.
Price egy évtized alatt több, mint kétszáz társának főzte meg az utolsó vacsorát, majd amikor kijött, megjelentette a világ egyik legbizarabb szakácskönyvét arról, hogy miket rendeltek tőle a halálsoron.
Hesna csupa olyan kérdést tett fel, amiket én kérdeznék egyszerű laikusként. Nem mondom, hogy baj, mert így legalább arra kaptam választ ,ami engem is érdekelt volna, csak kicsit megzavarodtam ettől az egyszerűségtől. Biztos lett volna olyan kérdés is, ami a riportert érdekli nem az egyszerű embert de az idő hiányában kimaradt. Talán ha lenne belőle DVD, akkor az extrák közé beférne egy ilyen.
Al Ghaoui Hesna egy kedves, aranyos csaj, akit nem zavar, ha a füle mellett éppen lőnek. De talán éppen ezért furcsa nekem ez az egész Bábel. Túl egyszerű egy olyantól, akitől azt szoktam meg, hogy bombázások közepette áll és tudósít. Mintha Vujity Tvrtko Pécsett a Széchenyi téren, egy pincsit sétáltatna. Ha a műsort egy edzőterembe járó férfihoz hasonlítanám, akkor azt mondanám, már nem röhögik ki, de kell még gyúrni ahhoz, hogy lehessen mutogatni a bicepszet.
fotók: hirado.hu, observer.hu
