Szürreális választási műsor az ATV-n

2012. november 07. 06:00 - Ádám // emTV.hu

Amerika választ - Bánó ámokfutása

kritika.jpgVégigszenvedtem a nem sokkal hajnali egy előtt kezdődő és tulajdonképpen reggelig tartó ATV-s elnökválasztási műsort és elmondhatatlanul sajnálom, hogy nem Kálmán Olga vezette. Vagy akárki más, csak semmiképpen se legyen Bánó András az. A 63 éves Pulitzer- emlékdíjas veterán újságíró ‒ aki egyébként a csatorna híradóinak főszerkesztője isúgy baszta szét a műsort, mint Hoffmann Rózsa az oktatást.

amerikavalaszt_1.jpgEredetileg eszem ágában sem lett volna írni a műsorról, de az első négy órája felháborítóan gyenge volt, ezért klaviatúrát ragadtam.

Bánó folyamatosan dumált, gyakorlatilag egy percre sem volt hajlandó befogni a száját, és ha még is, akkor a volt washingtoni tudósító, Avar János kezdett bele a véget nem érő magyarázásba. Ezalatt Bánó, általános iskola harmadik osztályos angol tudással ejti ki az államok nevét, ráadásul számára minden jelentéktelen információ "egészen-" és "borzalmasan érdekes".

A gyengébbik nem jól állja a két vén kujon szócsatáját, már ami a nettó beszélt perceket illeti. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője többet is beszélhetne, de általában Bánó András fojtja bele a szót, hogy ismét felolvashasson egy tök lényegtelen dolgot, aztán Avar kijavítja és már mérföldekre járnak.

amerikavalaszt_2.jpgNéha az "ATV stúdiójából átkapcsoltak a választási stúdióba", ahol a számomra teljesen ismeretlen Uzoni Eszter ült egy bluebox előtt. Háttérben a Capitolium és egy csillagos- sávos lobogó a washingtoni szélben. Lényegében csak vélt dramaturgiai hatása van annak, hogy néha egy "másik stúdióból" olvassák be a legfrissebb twitteket és facebook posztokat.

Vannak másfajta kapcsolások is. Ezek csak és kizárólag telefonos kapcsolások, bár a Chicagóban, Obama választási központjában tartózkodó Bombera Krisztinát mindössze egy technikai baki miatt nem láthattuk vizuálisan. Manapság a Ustream-mel már mobilról is csinálhatunk élő adást, de ez nem megy az ATV-nek. Kép nincs, hang van. Krisztina jól hallhatóan felolvassa az előre megírt szövegét, majd megbeszéli Andrással, hogy (gondolom az operatőrrel) nem tudják eldönteni, hogy elmenjenek-e Obama party-járól egy pubba, hogy az utca emberével is beszéljenek, vagy ne, mert ha mennek, lemaradnak Barack beszédéről. Döntsétek el, remélem még az este folyamán tudunk újra beszélni.

Az vicces, hogy Bánó mindenkitől, akit telefonon felhívtak úgy búcsúzott el, hogy reméli, még az este folyamán újra tudnak beszélni. Mi ez? Fenyegetés? :)

amerikavalaszt_3.jpgÁllandóan az adatok feldolgozottságának "csiga lassúságával" van elfoglalva és szerinte Las Vegasban a maffia uralkodik. Sokat megtudtam Arizona földrajzáról és mezőgazdaságáról, András pedig mindig szívesen nosztalgiázik az amerikai családi nyaralásokról. Avar kevesebbet bakizik, de szerintem kicsit gáz összekeverni a Fox-ot a Fox News-zal. Na jó, ez már tényleg szőrszálhasogatás, főleg, hogy úgy fél öt körül kezdtek ellazulni, élvezhetőbbé vált a műsor. Az egyik "Rendkívüli Híradó" (nem tudom mi volt rajta annyira rendkívüli, óránként volt egy, ugyan azokkal a hírekkel) alatt biztos leszaladtak elszívni egy cigit a volt Kőbánya Mozi mellé.

Sokkal többet vártam. Bánó Andrásnak meg nem lenne szabad műsort vezetnie. Nem kérdőjelezem meg a tudását, ez ügyben nem tudok állást foglalni, de mint műsorvezető pocsék, az biztos. Úgy érzem egyszerűen alkalmatlan a feladatra. Szerelmes a saját hangjába, ahelyett, hogy egy érdeklődő riporter lenne, evidens dolgokat kérdez meg mint egy öt éves, de mindeközben semmi lényeges nem hangzik el. A kissé süket Avar János az utolsó etapban már nagyon várta Romney vereségét elismerő beszédét. Többször célzott rá, hogy menne már haza, Bánó meg is kérdezte, hívják-e neki előbb a taxit ha már ilyen mehetnéke van.

amerikavalaszt_4.jpg Azt nem tudom miért lett a szokásos 5:55-ös hírek is "Rendkívüli Híradó", de örülök, hogy a hazai adók közül kiemelkedően foglalkoztak az amerikai elnökválasztással, látszik, hogy ez "Az elnök emberei" dolog nagyon bejön most nekik.

A műsor látványvilágát tekintve én szeretem ezt a fehér- piros stílust és egykaptafa inserteket, amik egyébként is jellemzik az ATV-t. Volt néhány tűrhető összeállítás is, azokkal kapcsolatban meg egy epic beszólás Bánótól: "Most nézzünk meg egy úgynevezett bejátszást."

Habár az utolsó órára a műsor több százalékot javult és valóban nézhetőbb lett, ez édes kevés. A pontszámom 2/5. Remélem négy év múlva jobban megy majd!

2.jpg

facebook.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr364894669

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szürreális választási műsor az ATV-n 2012.11.07. 09:30:01

A 63 éves Pulitzer- emlékdíjas veterán újságíró ‒ aki egyébként a csatorna híradóinak főszerkesztője is ‒ úgy baszta szét a műsort, mint Hoffmann Rózsa az oktatást.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása