2008 november végén mutatta be a BCC a Wallander című sorozatát. Ez a sikeres (huszonöt millió eladott könyv) svéd krimi-író, Kurt Mankell azonos című regényfolyamának tévére adaptálásának angol változata. A szériában a svéd kisvárosi nyomozót, Kurt Wallandert követjük, aki jó ember, és emiatt nagyon mély empátiát érez a bűncselekmények áldozatai iránt. A főszerepben a zseniálisat alakító Kenneth Branagh. Ezzel a felütéssel kezdődik ma 21:25-kor a Wallander harmadik évada az AXN Crime-on.
A komoly kritikai sikert elért széria ősi brit szokás szerint évadonként (eddig három készült el) csak három részből áll (lásd Sherlock), cserébe mindegyik kilencven perces. A sorozat nagyon komoly hangsúlyt fektet a karakterekbe, azok érzéseire, lelkivilágára. Itt mindennek komoly súlya van, és ez látszik is, nem rohangál tízfős CSI csapat a bűntettek helyszínén. Nem egy könnyed karácsony esti program, elég nyomasztó atmoszférájú, de a műfaj kedvelőinek valódi csemege.