Felmondott D. Tóth Kriszta, vége a DTK-nak

2013. január 05. 02:00 - pixel365

Nem tudtak megegyezni az MTVA-val

mtva.jpgSzombat hajnalban fél kettőkor jelent meg a hír az Indexen, miszerint D. Tóth Kriszta pénteken felmondott. Állítólag többek között azért döntött úgy hogy elhagyja az MTV-t, mert a közmédia vezetése túl sok ponton szólt bele a műsor szerkesztésébe. A hírportál információi szerint már azon is viták zajlottak, hogy kit hívhatnak be a műsor készítői a DTK-ba vendégnek. Emellett – mint ismeretes –  az MTVA a csoportos létszámleépítés során elbocsátotta a showműsort készítő stáb jelentős részét, és állítólag újabb kirúgásokra lehetett számítani, amelyek már érintették volna a DTK szerkesztőit, a stáb legfontosabb embereit is.

Én már azon is csodálkozom, hogy D. Tóth eddig bírta a gyűrődést az MTVA-nál. Véleményem szerint a közmédia vezetése láthatóan szívesen szabadult a műsortól. Ezzel gyakorlatilag a végéhez közeledik az a tisztogatási hullám, mellyel az aranymetszés-kompatibilissé átalakított és a kínai SARFT (State Administration of Radio, Film, and Television) mintájára létrehozott MTVA szép lassan, de biztosan megszabadul a fülkeforradalom előtti tévéseitől. Azon csodálkozom, hogy a Magyar Televízió volt hírigazgatója, Kert Attila (a DTK show kreatív producere) egyáltalán betehette a lábát azok után, hogy 2006-ban az őszödi beszéd kiszivárgásakor nem vette át hazafi fiataljainktól a Gyurcsány lemondására felszólító paktumot és nem olvastatta be azt a Híradóban.

Januárban a talk show ismétlő adásait sugározza az M1, és egyelőre a közmédia hivatalosan nem jelentette be, hogy a tavaszi szezonban nem tér vissza a műsor.

Idő közben frissült az Index cikke!

Index / emTV.hu

facebook.jpg

komment
Címkék: kasza MTVA DTK

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr814999085

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az AB döntése után regisztráció helyett a "nem regisztráció" intézményével erősítené tovább a FIDESZ a demokráciát 2013.01.05. 17:29:30

Mint szerkesztőségünk megtudta az Alkotmánybíróság döntése után a FIDESZ, ahogy azt Rogán Antal sajtótájékoztatóján elmondta, mégsem ragaszkodna a 2014-es választásokhoz kötődő előzetes regisztrációhoz, helyette egyéb, méghozzá a "nem regisztráció" int...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása