Elfogadás, tolerancia, nyitottság

2013. július 02. 17:20 - emTV

Mert hogy mi is nyitottak vagyunk!

open.jpgMi is nyitottak lettünk, nem, mintha eddig nem lettünk volna azok. A Prezi, az espell és a Google által életre hívott kezdeményezés egyetlen feltétele, hogy a közösség alapértékének tekintse a nyitottságot és egyetértsen a kezdeményezés hitvallásával. A kezdeményezéshez már több, mint száz cég és szervezet csatlakozott, köztük a Morgan Stanley, a Társaság a Szabadságjogokért, a Sziget, a !!!444!!!, az Index és az emTV.hu is.

Ezzel szemben az emTV.hu több esetben nem ért egyet a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvánnyal, annak vezetőivel, viszont hangsúlyozzuk az elfogadás, a tolerancia  és legfőképpen a nyitottság fontosságát!

Még az elején szögezzük le, hogy ez az írás nem a Pride ellen szól! Viszont hiába tartjuk kiemelten fontosnak többek között az esélyegyenlőséget, toleranciát, nyitottságot és a másság elfogadását, ha ezt maguk a szervezők sok esetben, csak szelektív módon teszik. E gondolataink elsősorban a tavalyi rendezvény miatt alakultak ki.

"Az emTV.hu csapata 2009-es indulásától kezdve kiemelten fontosnak tartja a Budapest Pride eseményeit, a Szivárvány Bál esetében emlékszem, hogy ingyen banner-helyet is adtunk az oldalunkon. Szóval a kapcsolatunk a Pride-dal nem tegnap kezdődött; régi főszerkesztőnk néhány éve például szervezője is volt a rendezvénynek. Aztán tavaly a fesztiválhét után született néhány olyan reakció a szervezők részéről, mellyel nem tudtunk azonosulni, melyekre a mai napig nem kaptunk kielégítő választ" - kezdi mondanivalóját Szigeti Ákos, az emTV.hu megbízott főszerkesztője.

Mi is történt pontosan?

"A rendezvény után nem sokkal született egy poszt (magyar nyelven itt olvasható - a szerk.) az egyik heteroszexuális szervező tollából, melynek hatására a Pride csapatának tagjai gyakorlatilag keresztre feszítették őt és egy szintén heteroszexuális társát. Azért, mert más véleményen volt. Azért, mert egyáltalán nem értett egyet a rendezvényt szervező csapat kommunikációjával. Azért bántották, mert a szervezeten belül hangot mert adni a többségtől eltérő véleményének. Támadták azért, mert más volt, mint a többi. Számunkra ez nem a tolerancia és végképp nem a nyitottság jele! Viszont ezzel együtt azt is gondoljuk, hogy a Pride nem tíz, tizenöt vagy húsz szervezőé, hanem mindenkié. Ahogy nem csak az LMBT társadalom tagjaié, hanem mindenkié. A nyitottságra való felhívás fontossága sem csak és kizárólag a Pride szervezők egyéni kiváltsága, vagy azoké, akik mindenben egyetértenek velük. Nem hiszem, hogy a másság ebben az esetben problémát kellene, hogy jelentsen. És pont ez az, ami miatt fontos számunkra, hogy a Nyitottak Vagyunk kezdeményezésben részt vegyünk. Számunkra ez nem a Budapest Pride-ról szól, hanem az egyenlőségről! Számunkra nem a Budapest Pride fontos, hanem az, hogy senkit se érjen hátrányos megkülönböztetés azért, mert meleg, zsidó, néger, kínai, cigány, piréz, kerekesszékes vagy siket. Kanadai gyökereink miatt pedig a szexuális hovatartozás alapján történő megkülönböztetés kifejezetten fájó. Úgyhogy számunkra fontos a nyitottság fontosságára való felhívás még akkor is, ha kevés olyan dolog van a Budapest Pride szervezők alapvető kommunikációjával kapcsolatban, amivel azonosulni tudunk. Persze lehet, hogy idén minden más lesz és jövőre már mi sem így gondolkodunk majd" - mondja Szigeti.

facebook.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr135388079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása