Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Ted elhunyt, Barney soha nem is létezett

Őrült teóriák, avagy mi lesz az Így jártam anyátokkal vége?

2014. március 24. - emTV.hu

cc.jpgMárcius 24-én kezdetét veszi a Comedy Centralon a mára kissé megfáradt romantikusnak szánt szitkom, az Így jártam anyátokkal utolsó évada. Ebben láthatjuk majd, ahogy Ted Mosby és a sárga esernyős lány egyre közelebb sodródnak egymáshoz. De vajon klasszikus happy enddel ér véget a sorozat? Vagy milliók törölgethetik a könnyeiket a nagy finálé után? Az amerikai újságírók őrült teóriákat gyártanak a sorozat befejezéséről, és bizony egyik morbidabb, mint a másik.

 ija_1.jpg

Ted okkal beszél múlt időben gyerekei anyjáról

Az E! Online vetette fel először azt, hogy vajon miért múlt időben beszél a díványon kucorgó gyermekeinek kedvenc építészünk? Az egyik ok az lehet, hogy a bátortalan Ted Mosby nem sokkal találkozásuk után elveszítette a sárga esernyős lányt, így fiuk és lányuk azért hallgatja olyan lelkesen az édesapa anekdotáit, mert semmit nem tudnak anyjukról. Vagy csak egy sima válás lehet ennek az oka? Érdekesség, hogy a visszaemlékezős jelenetek során egyszer sem szólt ki az anya, hogy kész a vacsora, jöjjenek, mert kihűl.

Videóüzenettel emlékszik vissza Ted

Az újságírói teóriák innen komoly és meglepő kanyart vesznek, hiszen egyesek szerint Ted gyerekei igazából csupán egy felvételt néznek, amelyet elhunyt apjuk rögzített még korábban. A szentimentális befejezések rajongói itt nagyot sóhajthatnak, egyesek azonban ezzel az elképzeléssel szemben azt az ellenérvet hozzák fel, hogy a sorozatban bizony a gyerekek beszélnek apjukkal. Na, de a jövőben attól, hogy egy videó archív, még lehet egyszersmind interaktív is!

ija_robin.jpg

Igazából nem is Ted Mosby ül a gyerekekkel szemben

Az amerikai rajongók számára a sorozat első évada óta furcsa, hogy a visszaemlékezős jelenetekben hallható hang nem is Josh Radnoré, hiszen a szitkom jelentős részében a színész egészen más hangon beszél. De akkor ki az a jótevő, aki örökbe fogadta Ted gyerekeit és azzal vesződik, hogy apjuk múltjával a legnagyobb részletességgel megismertesse őket? Vajon Marshall? Vagy épp Barney?

De akkor Barney nem is létezik?

Az Így jártam anyátokkal rajongói tisztában vannak vele, hogy a történetben rengeteg ferdítés volt. Amikor a főszereplők főiskolás korukban önfeledten füveztek, azt Ted „szendvicsezésnek” hívta. De vajon akkor Barney is egy ilyen szépítés része? Ted csajozott annyit, csak épp nem merte bevallani, így kitalált magának egy olyan alteregót, mint amilyet a Harcosok klubja főszereplője?

ija_ted.jpg

Carter Bays és Craig Thomas, a sorozat producerei úgy nyilatkoztak a nyolc éve leforgatott befejezésről, hogy még a legkeményebb tévénézők is megsiratják a finálét. Érzelmes, megdöbbentő, csavaros epilógusra számíthatunk. Az utolsó részek már készen vannak és bizony a készítők szavait erősíti az is, hogy Cobie Smulders és Alyson Hannigan se bírta zokogás nélkül a végjátékot.

Március 24-én 20:00-kor négy új epizóddal jön az Így jártam anyátokkal kilencedik, utolsó évada és minden kiderül!

Red Lemon Media // emTV.hu

fb_post.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr995877174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása