Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Érkezik a Wedding Band a Film Café-ra

Az utóbbi évek egyik legszerethetőbb vígjátéksorozata

2014. március 25. - emTV.hu

filmcafe.jpgMit csinál négy barát, akik imádnak zenélni, mindenük a bulizás, és arról álmodoznak, hogy egyszer világhírű rocksztárok lesznek? A nagy áttörésre várva esküvői fellépéseken élik ki magukat, amelyeket egytől-egyig szuperkoncertekké alakítanak. A Wedding Band című zenés vígjátéksorozatot országos televíziós premierként mutatja be a Film Café. Az első epizódot április 3-án, csütörtökön vetíti a csatorna.

weddingband.jpg

A 2012-ben készült sorozat főszereplője négy, harmincas éveiben járó barát, akik a középiskola óta együtt zenélnek, és képtelenek felnőni. Tommy, Eddie, Barrie és Stewie a hétköznapokban élik a maguk kis életét, hétvégén azonban extrém jelmezekbe bújnak és rocksztárokká változnak. Legyen szó az exbarátnő esküvőjéről, válási buliról, szülinapról vagy osztálytalálkozóról: a srácok számára a színpad valóban egyenlő a világot jelentő deszkákkal, minden fellépést igyekeznek felejthetetlenné tenni. A jó hangulatról a legnagyobb slágerek és a legextrémebb jelmezek gondoskodnak, a fiúk pedig zenélnek, buliznak, bejutnak a legjobb partikra, és még fizetnek is nekik érte.

A Seattle-ben játszódó sorozat tíz epizódja vérbeli vígjáték, tele poénokkal, és jobbnál-jobb dalokkal, amelyeket a banda az adott esemény stílusához igazít. Minden sláger egyedi feldolgozásban és előadásmódban szólal meg, a kemény rocktól a pop-és digitális zenén át a görög, vagy indiai hangzásig. A fiúk nem szégyellnek nevetni magukon és másokon, és akár szoknyát, kaftánt vagy bőrruhát viselve is szemtelenül flörtölnek a legcsinosabb koszorúslányokkal.

A készítők a forgatások kezdetén nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a négy színész saját maga énekeljen és játsszon a hangszereken, és igazi összhang legyen közöttük. Ez olyan jól sikerült, hogy Brian Austin Green, Harold Perrineau, Peter Cambor és Derek Miller a felvételek szünetében végig közösen gyakoroltak, gyakran hobbizenélésre is összejöttek. Sőt, családtagjaik is feltűnnek néhány epizódban: így Megan Fox, Brian Austin Green felesége.

Tommy - Zöld Csaba
Barry - Czető Roland
Stevie - Kálloy Molnár Péter
Eddie - Dányi Krisztián
Rachel - Vadász Bea
Sara - Soleczki Janka
Roxi - Orosz Helga
Ingrid - Sipos Eszter
Tina - Kökényesi Ági
Vanessa - Mezei Kitty
Jack - Rosta Sándor
Henderson - Barbinek Péter
Declan - Zámbori Soma
Randy - Galbenisz Tomasz
Cat - Pekár Adrienn

A sorozatról 2013-ban a Huffington Post ezt írta: „Szórakoztató, vicces, intelligens, és üdítően eredeti.”

Bemutató a Film Cafén: április 3-án, csütörtökön, este tíz órakor!

Film Café

fb_post.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr165878231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása