Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Elhunyt Lord Richard Attenborough (1923–2014)

Lord Attenborough augusztus 29-én töltötte volna be 91. életévét

2014. augusztus 25. - emTV.hu

gyasz.jpgElhunyt Lord Richard Attenborough, a világhírű angol színész és filmrendező. A halálhírt vasárnap este tudatta a család a BBC-vel. A színész-rendező pályája több mint hat évtizedet ölelt fel, hivatásos színészként első szerepét tizennyolc évesen játszotta, de már tizenkét éves korában is kapott színpadi szerepeket. Öccsével, a 88 esztendős Sir David Attenborough világhírű természetfilmessel együtt a brit televízió és mozi világának legünnepeltebb személyiségei közé tartozott.

lord_david_attenborough.jpg

Richard Attenborough 1941-ben nyert felvételt a világ egyik leghíresebb színiiskolájába, a londoni Királyi Drámai Művészeti Akadémiára (RADA), s még abban az évben Eugene O'Neill egyik darabjában debütált a színpadon.

Filmes karrierje alig egy évvel később, 1942-ben egy háborús filmmel indult, majd 1944-től megtapasztalta az igazi háborút is, a brit királyi légierő (RAF) tagjaként.

A filmezéshez 1947-ben A brightoni szikla című bűnügyi drámával tért vissza. Az alkotás abban az évben a legnézettebb brit filmnek bizonyult és Attenborought a szakma innentől kezdte filmsztárként számon tartani.

Rendezőként 1982-ben aratta talán legnagyobb sikerét, amikor filmre vihette a független India nemzeti hőse és történelmi legendája, Gandhi életét. A monumentális filmeposz nyolc Oscar-díjat kapott, Attenborough személyesen a legjobb film és a legjobb rendezés díját vehette át, és a legjobb színészi teljesítményért járó Oscarral jutalmazták a főszerepet alakító Ben Kingsleyt is.

Attenborough a Gandhi Oscar-özöne miatt komoly lelkifurdalást érzett amerikai kollégájával, Steven Spielberggel szemben, mert saját bevallása szerint úgy érezte, hogy Spielberg ugyancsak mozitörténeti jelentőségű sci-fije, az E.T. elől vitte el a díjakat.

E lelkifurdalásának állítólag nem kis szerepe volt abban, hogy 1993-ban - csaknem másfél évtized után először - ismét színészi feladatot vállalt: Spielberg kedvéért a Jurassic Parkban tért vissza a kamera másik oldalára a balvégzetű őslényparkot kitaláló és felépíttető befektető, John Hammond szerepében, és megszemélyesítette ugyanezt a figurát az 1997-es folytatásban is.

Tíz éve súlyos családi tragédia érte: a Délkelet-Ázsián 2004 karácsonyán végigsöprő szökőárban meghalt leánya és 14 éves unokája, Jane Attenborough és Lucy Holland. A nagyobbik unoka, a katasztrófa idején 17 éves Alice is súlyosan megsérült.

A család néhány nappal a szökőár előtt érkezett karácsonyi vakációra a Thaiföld déli részén nem sokkal korábban vásárolt nyaralójába.

Richard Attenborough-t 1976-ban emelte a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra II. Erzsébet királynő, 1993 óta pedig a főrendi kamara, a Lordok Háza tagja volt, és innentől tarthatott igényt a Lord megszólításra.

Lord Attenborough hosszú ideje egy idősotthonban élt.

Kertész Róbert / MTI // fotó Universal Pictures

fb_post.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr776632733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása