Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Indul az első magyar élő webreality

"Gyere szobára!"Jön Magyarország első reality társasjátéka

2014. október 29. - emTV.hu

news.jpgEgy üres szoba, tizenegy játékos, egy hónap. A szoba hazánk első interaktív, élőben közvetített reality társasjátéka lesz, amely novemberben indul. Az izgalmas játékban csak egy győztes lehet. Ha elmúltál tizennyolc éves és kipróbálnád magad, jelentkezz!

Egyszerre mindig csak ketten vannak a szobában, amit a lakók a játék során rendeznek be, de minden azé lesz, aki megnyeri a játékot, vagyis a győztes akár több millió forint értékű berendezést is vihet. A játékosoknak három napjuk van arra, hogy megkedveltessék magukat a közönséggel, akinek ez nem sikerül, mennie kell. Az győz, aki a harmincegyedik napon este a szobában van, és szimpatikusabb a közönség számára, mint a lakótársa.

Magyarországon egyedülálló, de még a világon sem szokványos a 0-24-ben közvetített, interaktív, online reality műsorformátum. A fiatalabb generáció egyre inkább az internet irányába terelődik, de egyébként is jellemző rájuk a multitasking viselkedés – mondja Kirády Attila, A szoba kreatív producere, egyben az Origo Zrt. kreatív igazgatója és a Life.hu főszerkesztője. – Ebben a valóságshowban amellett, hogy a nézők percről percre követhetik az eseményeket mobilon, tableten, asztali gépen, sőt összefoglalóit a televízióban is, interaktivitásukkal maguk is beszállnak játékba. A be- és kiszavazások mellett ők irányítják a lakók életét, döntenek elvégzendő feladatokról, jutalmazzák és büntetik a szereplőket. Utánaolvashatnak kulisszáknak, kommentelhetnek, adott időben pedig chat-kapcsolatba léphetnek a játékosokkal.

Az élő web 2.0 társasjáték az aszoba.hu weboldalon fog futni, amelyet mobilra és tabletre is optimalizálnak. A casting elkezdődött, de maradt még pár hely: tizennyolc év felettiek az info@aszoba.hu címen jelentkezhetnek.

emTV.hu // mediapiac.com // life.hu

facebook.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr266844181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása