Új sorozat a Telenor MyTV-n: The Blacklist - A feketelista

2015. március 28. 12:25 - emTV

A Breaking Bad mind az öt évada is megtalálható a kínálatban

telenor.jpgÚj sorozattal bővül a MyTV kínálata, az USA egyik legnépszerűbb szériája, a The Blacklist - A feketelista új platformon debütál. A széria első évada mostantól a Telenor MyTV videótárában is elérhető. Ezen kívül felkerült a Breaking Bad – Totál szívás mind az öt évada.

blacklist.jpg

A The Blacklist – A feketelista című sorozatot 2013-ban kezdték sugározni, és rövid időn belül az Egyesült Államok az egyik legnézettebb sorozata lett.

Az izgalmas történet szerint a világ legkeresettebb bűnözője, Raymond ‘Red’ Reddington egy nap ügy dönt, hogy feladja magát, és egyezséget kínál az FBI-nak. Felajánlja, hogy hasznos információkkal segíti a nyomozók munkáját, és megoszt egy olyan százas listát, amelyen a hatóság által ismeretlen bűnözők szerepelnek. Reddington ráadásul további furcsa feltételeket is szab: csak a csinos, kezdő ügynök Lizzel hajlandó együttműködni. Liz és az FBI-tól, valamint a CIA-től érkező kollégái homályos utalások alapján fognak hozzá a közös munkához.

A Breaking Bad – Totál szívás januárban már bekerült a Telenor MyTV kínálatába, mostanra azonban a népszerű sorozat mind az öt évada elérhető a videótárban. Egy percet sem kell várni a sorozatrajongóknak, asztali gépen, tableten, mobilon és laptopon, vagy akár útközben is végigizgulhatják Walter H. White félresiklott életének történetét.

emTV.hu // Red Lemon Media

facebook.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr357312238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása