Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Vincze Ottó: gyenge szakemberek dolgoznak a magyar futballban

Görbicz Anitával odahaza nem beszélnek klubkérdésekről

2015. május 23. - emTV.hu

sportklub.jpgVincze Ottó egykori kiváló labdarúgó, jelenlegi sportvezető áll Havas Henrik szorítójába a SportKlub műsorán. A klubigazgató kemény szavakat használt, amikor a műsorvezető arról érdeklődött, hogy minek köszönhető a futball mostani helyzete.

"Nemrég történt egy fordulat, amikor Borkai Zsolt polgármester bejelentette, hogy megmentették az ETO utánpótlását, aminek én voltam és vagyok az igazgatója" – mondta Vincze Ottó. Szerinte kitartásra van szükség, az akadémián tanuló gyerekekért pedig személyesen is felelősséget érez. "Több mint hetven gyereket hoztam az akadémiára, értük személyesen felelős vagyok, a szülőket én beszéltem rá, hogy más akadémiák helyett a Győrt válasszák" – mondta Vincze Ottó, aki a Quaestor-botrány kirobbanása előtti időkről is beszélt, azt mondta, akkoriban mindenre jutott keret. "Jól éltünk, meg volt minden ahhoz, hogy működjünk, hogy tervezzük a jövőt napi szinten" – nyilatkozta a klubigazgató. Vincze Ottó a SportKlub kamerái előtt elmondta, hogy nehéz ma egy üzleti befektetőnek beszállnia a hazai labdarúgásba, hiszen alig köttetnek üzletek, bár Győrben már sikerült eladni egy tehetséges játékost külföldre. Kalmár Zsoltért – aki nyolc évet töltött az akadémián – négyszázmillió forintot fizettek.

Amikor a 3 menet Havas Henrikkel műsorvezetője Vinczének szegezte a kérdést, hogy mi a baj a mai futballal, a Ferencváros és a válogatott egykori kiválósága kemény szavakat használt. "Nagyon gyenge szakemberek dolgoznak a magyar futballban, kezdve az utánpótlás kiválasztástól a képzésig, a feltételrendszer megteremtéséig…elkötelezettebb, szenvedélyesebb szakemberekre van szükség" nyilatkozta a szorítóban Vincze Ottó. Hozzátette: ez nem anyagi kérdés, hiszen "nagyon sok pénz van a magyar futballban".

Havas Henrik arra is rákérdezett, hogy párjával, a Győr kiváló játékosával, Görbicz Anitával, hogyan kezelik az otthoni kényes helyzeteket. A Ferencváros a Győr ellenében nyerte meg a női kézilabda bajnokságot, a futballista erősen kötődik régi zöld-fehér klubjához, míg Anita érthetően saját csapatának híve. "Megtanultam ezt kezelni, Anitával azt beszéltük meg, hogy amikor átlépjük az otthonunk küszöbét, megszűnnek ezek a dolgok. Anita ezt tartja, én nehezebben" – mondta  Vincze Ottó.

3 menet Havas Henrikkel ismétlés hétfőn 14:30-tól és éjféltől, kedden szintén 14:30-tól, szerdán pedig 21:30-tól és éjféltől a SportKlub műsorán!

emTV.hu // Red Lemon Media

facebook.jpg

zzepg_fav.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr427484722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása