Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Szabály ide vagy oda, gyorsan elszabadulhat a pokol!

A szívkórház vezetősége függetlennek tartja az állami médiát

2015. június 18. - Ádám // emTV.hu

mtva.jpgA balatonfüredi szívkórház társalgóinak tévéin a főigazgató utasítására csak a Nemzeti Főadót és töppedt ikerszarkómás világi testvérét, valamint az állami média jóhír-csatornáját lehet nézni. Az ok, hogy az idősebb betegek már-már ölre mentek a távirányítóért.

szivkorhaz3.jpg

A néha szinte közelharcba átcsapó vita egy felépülőben lévő szívbetegnél nem a legszerencsésebb. Legalább is ezzel magyarázta a rendelkezését a balatonfüredi szívkórház főigazgatója. Az izgalmas, hogy pont az M1, a Duna és a Duna World adását lehet csak nézni. Semmi mese az M2-n vagy nosztalgia az M3-on az "idősebb betegeknek"? A hamarosan induló M4-et még csak megértem, egy-egy izgalmas sportesemény vagy a magyar foci-válogatott meccse valóban sokkoló lehet.

De mi van akkor, ha Irénke néni a kettesből a második évadra is berendelt Egynyári kalandot a Dunán, Pistabá az ötösből pedig a Balázs Fecó koncertfilmet szeretné nézni a Duna World-ön? A harmadik pácienst meg inkább a Ma este érdekli. Vagy ha mind a vidékieket leszóló zenész okosságait akarják a Got Talentben? Szombat este felhívják a főigazgatót, hogy átkapcsolhatnak-e? Vagy előre le kell beszélni? Esetleg mindig van egy ügyeletes tévéfelelős szolgálatban? Nagymuterom nem tipikus tévénéző, de a házban, ahol lakom, Zsuzsa néni bármelyik RTL-csatornán megy, megnézi a Cobra 11-et. Szabály ide vagy oda, gyorsan elszabadulhat a pokol!

szivkorhaz.jpg

Ha csak a szabadon vehető adásokból választhatnék, inkább az RTL-t és a TV2-t választanám, mint a Dunát és a Worldöt. Az M1-et is csak addig néztem, míg bakiparádét adtak.

Tudom, nem kell mindenhová nyalást látni, de miért pont ez a három csatorna az, melyeket a betegek nézhetnek?

A kórház vezetősége azért döntött az állami média adásai mellett, mert azt függetlennek tartják

Mégis, kitől függetlenek?

A történethez azért hozzátartozik, hogy napi 312 forintos különdíjért bárki kérhet tévét a szobájába.

emTV.hu

facebook.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr37553032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása