Elhunyt Kun Vilmos

2015. szeptember 17. 16:15 - emTV

A Katona József Színház alapító tagja 89 éves volt

gyasz.jpgÉletének kilencvenedik évében, szerdán elhunyt Kun Vilmos, a Katona József Színház alapító tagja, Érdemes Művész – tudatta az MTI-vel csütörtökön a teátrum. A legtöbben a Szomszédok című teleregényből ismerhetik, melyben Dénest, az idős erdészt alakította.

Kun Vilmos 1955-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, majd a győri Kisfaludy Színházban kezdte a pályáját. Dolgozott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, a debreceni Csokonai Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban és a Nemzeti Színházban, ahonnan 1982-ben a Katonához szerződött.

Egész pályáját magas színvonalú alakítások jellemezték, a kezdetektől markánsan volt jelen a Katona produkcióiban, a társulat emblematikus előadásaival körbeutazta a világot. Rengeteg film-, rádió- és szinkronszerep fűződik a nevéhez, a szélesebb közönség a Szomszédok című teleregényben ismerhette meg. A Katona nézői utoljára 2014 őszén láthatták színpadon, az Anamnesis című előadásban.  Ebben is feleségével, Olsavszky Évával játszott, hatvanhét darabban szerepeltek közösen.

A Katona József Színház Kun Vilmost saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

emTV.hu // MTI // facebook-fotó: Földi Tamás

facebook.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr867795700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása